Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1862
4 lektusban az összevont igék ^«-igék alakjában szerepeltek, mint: <piUa) <pih}p.i, yelácu yé/íaipi. — Ezen körülménynél fogva a népnyelvben Xeyopevos, ép^ópevos és helyett előforduló /.eyápevoq, ép/á/ievos és ds^ápevo^ alakokat a jtn-igék aeol maradványainak tekinthetjük. A dór tájnyelvet, a melyen Peloponnesuson, a dór Tetrapolisban, a dór gyarmatokon Alsó-Olaszországban (p. Tarentum) és Sicilia szigetén, mint Syrakusae, Agrigentumban és Kis- Ázsiában beszéltek, mint eredetileg hegylakók nyelvét, bizonyos keménység, zordonság és lapos kiejtés (jzlareíaapói;) jellemzék, a nélkül hogy erő és fenség hiányoznék benne. Alkalmasnak találtatott e tájnyelv épen úgy a pásztori természetélet (aiőálha) mint a lyrai ünnepélyes felemelkedés festésére; ezért adának az attikai irók is drámáik karjeleneteinek dór színezetet. A görög nyelvtudósok a dór tájszólást ó- és új-dórra oszták. Az előbbi nyelvezettel Epichar- mos és Sóphron (ez kiválóan syrakúsaei altájszólásban), az utóbbi lágyabbal kivált Theokritos élének. Dórul irának még az első pythagorasi bölcselők is. — A reánk maradt töredékek részint hamisítot- taknak bizonyulnak, részint a leirók által nagyon elferdítettek és ezért az itáliai dór dialektusról igen keveset tudhatunk. — Archimedes irataiból, a melyek a leirók által szintén nagyon szenvedtek, csak részlegesen ismerhetjük a sicilai dorismust. Pindaros, a kiről Gregorios Korinthios azt véleményezi (pag. 17 ed. Schaefer.), hogy köznyelven rfj xocvfj diakexrcu, Qxoivt] ők fj navres xpwpefta xac f é^píjaazo Tlivdapos, yyouv ij éx zwv Teoaápwv ouveoTwoa) írt, a többi lyrikussal együtt a lágyabb dorismust hasz- nálta, úgy azomban, hogy egy népnyelvezethez sem csatlakozék közvetlenül. Altalán megjegyzendő, hogy a költőknél a nép nyelvének hű képe fel nem található, mivel többé-kevésbé bizonyos meghatározott költői szabályzathoz tárták magukat. Jobban megismerhetők a helyhez kötött dialektusok Aristophanes- ből pl. alakón tájszólás aLysistratában (vs. 1262—1265 és 1297—1302), a megarai tájszólás az Acharn. (vs. 729—734). A dór tájszólás megismerésére legfontosabbak a dór feliratok, egyes államhatározatok és szerződések a történetírók, szónokok és mások műveiben. *) Nagy Sándor kora után a dórok közé is eljutott az attikai dialektus. Egyébiránt a Peloponnésuson nemcsak Strabon idejében Augustus alatt, de még a Kr. utáni második században, Pausanias korában is beszélőnek dórul **). Hogy a rhodosiak még Tiberius idejében dórul beszélőnek, bizonyítja Suetonius (vita Tib. cap. 56.) — A feliratok után Ítélve a Krisztus utáni 3-ik században a dórságnak kevés nyomai lehettek. — Eltekintve ez utóbbiaktól, a dórságnak tekintetre méltó maradványaira akadunk az újgörög népnyelvben, kivált a Sparta táján lakó, már kis számú, czakónak nyelvezetében ***). A görög dialektusok között a leglágyabb az ión, a miért leginkább hősköltészeti előadásra használtatott, míg későbbi fejlődése és megállapodása folytán kiváltképen a történetíróknak vala kedves nyelvezete, úgy annyira, hogy a dór eredetű Herodotos és az orvosok atyja, a szintén dór Hippo- krates ezen nyelvjárást választák előadásuk közegéül. — E dialektust főképen az Attikából származott kisázsiai telepitményeken és néhány szigeten, nevezetesen Samos és Chioson, beszélék és művelék. — Az ión tájszólás ó- és új-iónra osztatik. Az előbbin, mely az ó-attikaitól nagyon keveset vagy épen *) Nevezetes okmány e tekintetben a spártaiak egy határozata a miletosi Timotheus ellen 1. Boéthius de musica 1, 1 pag 1372 ed. Basil. 1570. — Mullach Gramm. pag. 6 sqq. **) Strabo lib. VIII p. 513; Pausanias IV cap. 27. ***) L. e dialektus ismert. Mullach Gramm. p. 94. sqq. Thiersch Abh. d. Münchner Acad. 1835. — Mullach Beurth. d. Abh. v. Thiersch in Jahrb. f. w. Kritik Juni 1837 Nro. 107 et 108.
