Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1860
11 dolja vala, hogy nagyapja meg fogja látni. AsztUagesz ekkor igy szóla: Én ugyan — kedves fiam — szivesen elfogadom a mit adsz, de ezek közül egyre sincs úgy szükségem, hogy azért magad veszélynek ki tennéd. Kürosz felele: Ha neked rájuk semmi szükséged nincs, kérlek — kedves nagyapám — add nekem, hadd osztogassam ki kortársaim között. Vedd — kedves fiam — ezt is, s a többibül is a mennyi tetszik, s add annak, a kinek akarod. Kürosz tehát magához vevén s fölrakatván elosztogatá 19) a gyermekek közt s egyszersmind igy szóla : Fiák, mily balgatagok valánk mi, hogy a vadas kertben vadászszuk vala a vadakat; az nekem olyannak tetszik, mintha valaki megkötözött állatokat vadászna. Mert először is kis téren valának, azután soványok és rühesek; az egyik közülök sánta, a másik csonka vala: ellenben a hegyeken és réteken való állatok, mily szépeknek, mily nagyoknak és kövéreknek látszanak vala azok. A szarvasok mintha szárnyuk lett volna, szűkeinek vala ég fölé, a vadkanok pedig, mint vitéz fér- fiakrul mondják, úgy rohannak elé, s nagyságuk miatt alig lehet vala őket elhibázni; szebbeknek tetszenek azok nekem — monda — még holtan is, mint ama körülkerittettek élve. De hát titeket eleresztenének-e apáitok vadászatra ? El ám könnyen — feleiének a fiák — ha Asztüagesz parancsolná. Ki tehát — monda Kürosz — hozhatná fel AsztUagesz előtt ezen ügyünket? Hát ki is volna arra alkalmasabb, hogy a királyt rávegye, mint te? De biz isten — felele Ki'rósz — én már nem tudom, hogy micsoda ember lettem, mert már nem vagyok képes úgy szólni, de még rá sem nézhetek úgy nagyapámra, mint azelőtt; ha ez tovább is igy megy, csakugyan attól tartok hogy balga s boldogtalan egy ember leszek, pedig gyermekkoromban a legnagyobb fecsegőnek tartanak vala. Erre a fiúk mondák: Tyü, igy roszul vagyunk ám, ha még mi érettünk sem tudnál valamit kivinni, hanem arra szorulnánk, hogy miattad más valakihez folyamodjunk. Ezt hallván Kürosz, elkeseredék és szótalan távozók; azután maga magát felbátorítván bemene, miután jól meghányta vetette 20), hogyan fog leggyöngédebben nagyapjához beszélleni és kieszközölni a maga és társai kivánatát. — így kezdé tehát: Mondd meg csak — kedves nagyapám — ha valamely szolgád elszökeudik s kézre ke- rítended őtet, mit fogsz vele tenni? Mi mást, minthogy megfogom kötöztetni és munkára kényszeríteni. De ha önként jövend vissza, mit fogsz akkor tenni? Hát meg fogom veretni, hogy többé ne tegye azt, s megint úgy fogok vele élni, mint annakelőtte. így tehát — felele Kürosz — ideje volna készülnöd, hogy engem megveress, mert csakugyan azon vagyok, hogy kortársaimmal megszökjem tőled vadászatra. Erre mondá Asztüagesz: Jól tevéd, hogy előre megmondád, mert megtiltom neked, hogy a házból ki ne mozdulj; szép dolog is volna, ha egynéhány darab husért leányom fiát elveszni hagynám. Ezt hallván Kürosz, engede 2') ugyan s hon qiarada, és azolta csendes de bánatos komorsággal vala. Asztüagesz azonban hogy észre vévé nagy bánkódását, akarván kedvét tölteni, kiviszi mégis vadászatra; sok gyalog s lovas embert és a fiúkat egybe gyiijtvén, a vadakat pedig lóval járható helyekre hajtatván, nagy vadászatot rendeze, melyben maga is mint király részt vevéu, megparancsolja, hogy senki addig ne lőjön, mig Kürosz kedvét nem töltené a vadászatban. Küx-osz azonban nem akará engedni, hogy azt megtiltsa, hanem igy szóla: Kedves nagyapám, ha akarod hogy kedvvel vadászszak, engedd, hogy kortársaim mind űzzék a vadat és versenyezzenek kiki a mint jobban tud. Akkor ráereszti őket Asztüagesz és nézi vala, mint vitézkednek a vadak ellen, mint vetélkednek üldözés- és nyilvetésben; kivált Kiirosznak örül vala, hogy nem tud hallgatni széles jókedvében, hanem egyre fölkiált, mintha valamely nemes fajú eb ugatna, valahányszor vadhoz közeledik és mindeniket név szerint felhivogatja. Ab2*
