Baár-Madas református felső leányiskola és nevelőintézet, Budapest, 1912

Önismeret. Türelem.

a mód nélkül való ajánlgatásra, mely (nagy feneket kerítvén a dolognak) közeli és távoli embereket is megszólaltat?

Ezzel és az efféle ellenvetésekkel nem foglalkozhatunk. Erények között, olyan különbség, mely szerint az egyik az egyik nemhez jobban illenék, mint a másikhoz, nincsen. Éppen az a jellemző sajátsága mindegyiknek, hogy egyetemes érvényű, díszére válik a nőnek, férfiúnak, trónnak, kunyhónak stb. egyaránt. Ami a nőket illeti, semmi sem emeli a nőiességet annyira és nem juttatja áldásos tulajdonságait olyan mértékben érvényre, mint a kedély szelídségével párosult türelem. Itt van éppen a nagy különbség a merőben köznapi lélek és a között, mely a kedvetlenségek fölé tud emelkedni. Van e visszataszítóbb jelenség, mint az olyan hölgy, akinek minden bosszúsága, minden kellemetlensége rögtön az arcába szökik, aki savanyúan néz, mint az ecet, aki játékszere szeszélyének, akinek vonásai a fúriákat juttatják eszünkbe? Mert az indulatok nem tombolják ki magukat bensőnkben, hanem kiülnek az arcra, melynek vonásai követik a lélek hangulatát és idővel az a kifejezés vésődik bele, amelyet a leggyakrabban kellett visszatükröztetnie. Mi ennek a bajnak az oka? A türelmetlenség, mely hamar formál ítéletet, téves általánosításokkal dolgozik, felületesen rokon- és ellenszenvek szerint igazodik, hajladozva áll az élet változásai között, akár a susogó nádas, melyet a szél ide-odaingat. És milyen a szellemi kincstára! Kenedi Géza („Problémák“) egy helyen rámutat a türelmetlen, ide-odakapkodó halandóknak lelki raktárára; nem árt elolvasni, mi mindent lát ott egymásnak hegyin-hátán. „A legszebb ruhákat félig viselve odadobják a lomtárba. Összetört ezüstedények, csorba drágaságok, viselt krispinek, penészes szilvalekvár, törött velencei üveg és rongyos cipő . . . Sehol egy érzés végig kiérezve, sehol egy gondolat befejezve, sehol egy ötlet kitisztogatva, sehol egy forma befejezve.“

Azok a hölgyek, akik hivatásukat áldásosán be tudják tölteni, a türelemnek, az önuralomnak erejére támaszkodnak. Nem, ennél többet kell mondanunk, ők egyenesen a türelemnek, az önuralomnak, önfeláldozásnak a hősei, mert hiszen hősök nemcsak a csatatereken teremnek, hős lehet valaki a műhelyben, a szószéken, a betegszobában, vagy éppen (csak ne tessék nevetni) a konyhában és a varróasztal mellett is.

K. Tóth Kálmán Perczel Mór honvédtábornok emlékirataiból idézi azokat a sorokat („Önsegély“), amelyekben ez a szabadsághős édesanyjáról megemlékezik. Minő kép! A múltban bizonyára sok

8