II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1916

XI. Adatok az intézet 1916-17. tanévi történetéhez

XI. Adatok az intézet 1916—7. tanévi történetéhez. (A harmadik háborús tanév.) A háború még mindig ólyomsúlyként nehezedik édes hazánkra s hatását minden intézmény, természetesen az iskola is megérzi. Meg­érzi, még pedig sokkal jobban, mint a megelőző két esztendőben. Mái maga az a körülmény, hogy a tanévet későn kezdtük s ko­rábban végeztük, hogy a tananyagot redukálnunk kellett: semmikép sem mozdították elő a tanítás eredményességét. Talán még nagyobb baj a meglazult fegyelem, amelyet kiváltkép az első osztály tanulóinál tapasztaltunk. E tanévben az első, osztály növendékeit csak a legna­gyobb fáradsággal tudtuk valahogyan fegyelmezni; pedig a szülők érdeklődése és segédkezése gyermekeik nevelésének előmozdítására nem csökkent. Intézetünknek jelszavát: »szeretet és türelem tanítványaink iránt« ! nagyon erős próbára tette a háborús idő. Most győződhettünk meg valójában, hogy az iskola munkája csak úgy lehet eredményes, ha falai között a teljes nyugodtság üt tanyát. Vájjon milyen lesz a jövő nemzedék, amely most nyert előkép­zettséget ? Az intézet tanári kara — megfogyva bár — a legteljesebb oda­adással teljesítette most is hivatalos kötelességét. A tanulók fölvétele 1916 június 5., 17., 19. és 21., továbbá foly­tatólag szeptember hó 11. és 13. napján történt. Az ünnepélyes »Veni Sancte«-t október 1-én tartottuk, amely után a tanítás rendes meder­ben folyt 1917 május 26-ig. A jelen tanév végéig beiratkozott 699 tanuló (múlt tanévben 664.) — Az osztályok száma — a négy alsó párhuzamos osztállyal együtt — 12 volt. Maga az épület 58 évvel ezelőtt épült, eredetileg 6 osztályra tervezve. E tanévben az anyaépületben 9 osztály, a III. A, III. B és IV. B osztályok pedig egy, az intézettől elég távol eső bér­házban voltak elhelyezve \

Next

/
Thumbnails
Contents