II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1916

XI. Adatok az intézet 1916-17. tanévi történetéhez

87 Intézetünk a rendes hivatalos gyász- és örörnünnepeken kívül még három Ízben hívta egybe növendékeit: 1916 nov. 30-án Ő Cs. és Kir. Felsége /. Ferenc József bold. Apostoli Királyunk temetése napján tartottunk gyászünnepélyt, amelyet az intézet igazgatója nyitott meg s az emlékbeszédet Dr. Gedeon Gyula r. tanár mondotta. (Beszéd az Értesítő elején.) 1917 jün. 4-én Ő Cs. és Kir. Felsége IV. Károly Apostoli Kirá­lyunk trónralépésének örömére koronázási ünnepélyt tartott. A meg­nyitót az intézet igazgatója mondotta, majd Bajthay Péter róm. kath. hittanár a magyar szent korona szép utánzatát mutatta be és fel­olvasta Esterházy Pál hercegnádor 1687-ben mondott koronázási imáját; az ünnepi beszédet a felsőbb osztályú tanulóknak Dr. Jánosi Béla c. igazgató (1. az Értesítő elején), az alsó osztályú tanulók­nak Dr. Gedeon Gyula r. tanár tartotta. 1917 máj. 20-án Arany János születésének százéves évfordulóját ünnepeltük, amelven az ünnepi beszédet úgy az alsó, mint a felső oszt. tanulóknak Di. Heller Bernát r. tanár tartotta. * * * Dr. Fest Aladár kir. tanácsos, tankerületi kir. főigazgató, inté­zetünket több ízben meglátogatta ; tüzetesen foglalkozott az intézet szellemi és anyagi dolgaival, s minden alkalommal nagy figyelemmel kísérte a tanulók haladását. * * * Meleg szeretettel fogadtuk a Királyhágón túlról idemenekült tanulókat s gondoskodtunk lehetőleg mindenről, hogy némikép kár­pótoljuk őket elveszett otthonukért. * * * Hadbavonult kartársaink óráinak részben való ellátásánál kisegí­tettek : Krebs Ernő és Tass Kálmán fogarasi áll. főgimn., Unger Emil brassói áll. főreálisk., Csudáky Bertalan, Zander László és Dr. Zombory János II. kér. kir. egyet. kath. főgimn. tanárok. Fogadják önzetlen és sikeres munkásságukért ez úton is a tanuló ifjúság s a tanári kar őszinte köszönetét s kérjük őket, tartsanak meg szives emlékükben, mint ahogy mi mindig kartársi szeretettel emlékezünk vissza reájuk, kedves vendégeinkre. * * * Nagy gondot fordítottunk e tanévben is a testnevelésre. A tanul­mányi kirándulások száma — a tanárok vezetése alatt —, eltekintve ''a katonás nevelés által előírtaktól, nagyon jelentékeny volt s a szó­rakozást mindenkor földrajzi, turisztikai és katonai ismeretek elsajá­tításával kötötték össze a tanulók. * * *

Next

/
Thumbnails
Contents