II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1916
Dr. Jánosi Béla: Ünnepi beszéd
15 együtt, kinek mélységes szeretetünktől környezett személye oly régen már eltűnt szemeink elől, de örökre tovább élni halhatatlan életét hálás magyar nemzete emlékében és szivében. Most szeretett királyunk is elhagyott. Meghatottan olvastuk hozzánk küldött utolsó izenetét: Szeretett Népeimnek igaz köszönetét mondok azért a hűséges szeretetért, mellyel Irántam és Házam iránt úgy boldog napokban, mint súlyos időkben viseltettek. E ragaszkodás tudata jól esett szivemnek s ebből merítettem erőt nehéz uralkodói kötelességeim teljesítéséhez. Szivünk mélyéből meggyászolt nagy királyunk sok kiváló jellemvonása közt az utolsó sorban említett a legáltalanosabban ismertek közé tartozik. Felséges személye örökre a pontos, lelkiismeretes, raradhatatlan kötelességteljesítés példányképe marad. * * * Bezárult a bécsi kapucinus atyák sírboltja új lakója mögött s a megürült trónra daliás, fiatal férfi lépett, Károly királyunk. Szózata, melyet hozzánk intézett, megtalálta az utat sziveinkhez. Házammal és hű népeimmel együtt mély megindulással, megrendülve állok ama nemes uralkodó ravatalánál, aki közel hetven éven át viselte gondját a monárkia sorsának. A Mindenható kegyelme kora ifjúságában hívta a trónra öt és erőt adott neki, hogy késő aggkoráig súlyos emberi szenvedéstől meg nem ingatva és meg nem törve, kizárólag uralkodói tiszte és népeinek forró szeretete által eléje szabott kötelességeinek szentelje magát. . . Az ö művét kell folytatnom és befejeznem . . . Amidőn az ég kegyelmét és áldását kérném magamra, házamra és szeretett népeimre, a Mindenható színe előtt fogadom, hogy az őseim által reámhagyotl örökségnek hű sáfárja leszek. Mindent meg akarok tenni, hogy mielőbb elmúljanak a háború áldozatai és borzalmai: újból meg kívánom népeimnek szerezni a béke áldásait, amint azt fegyvereink becsülete, államaimnak és hű szövetségeseinfiiek létérdeke és ellenségeink daca megengedi. Népeimnek igazságos, szeretetteljes fejedelme akarok lenni : alkotmányt és törvényt tiszteletben kívánom tartani. Gondosan jogok őrködni a jogegyenlőség fölött. Állandó törekvésemet népeim erkölcsi és I