II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1914
Dr. Hankó Vilmos: A magyarság ereje
Nem lehetetlen, hogy az ősember munkaközben jött rá a tűzgerjesztés módjára. Nem valószínűtlen, hogy a fát simítván, fúrván, faragván, észrevette, hogy a dörzsölés, súrlódás nyomában jóleső melegség támad; a munkát folytatván, azt tapasztalta, hogy a melegség fokozódik, a fa füstölögni kezd, izzásig hévül, majd lángra lobban. Utazók beszélik, hogy Afrikában s másutt is nem egy olyan népre akadtak, ha tüzet akar gerjeszteni, egy puha és egy kemény fadarabot a lehető leggyorsabban egymáshoz dörzsöl. A puha fa füstölögni kezd, megszenesedik, majd lángra lobban. Régi tűzgerjesztő szer az acélkova, tapló is. Még pár évtizede lépten-nyomon találkoztunk vele. Alkalmazásánál a kovakőhöz egy csipetnyi taplót szorítanak s a kova éléhez acélt ütnek. A kova az acélból apró szilánkokat horzsol le; a dörzsölés következtében izzóvá lett acél-szilánkok a taplóra esvén, azt meggyújtják. A tüzes tapló meggyújtja a dohányt, meg a megolvasztott kénbe mártott fonalat, az úgynevezett kéngyertyát; ennek halavány-kékes lángjánál azután meggyullad a papiros, lobbot vet a faggyúgyertya is. Régóta használt tüzgerjesztők a gyújtó-tükrök és gyújtó-üvegek is. Ezek segítségével a Nap sugarai összegyűjthetők; az összegyűjtött sugarak pedig nagy hőhatást fejtenek ki. Ha a régi ház nyitott tűzhelyén egyszer tüzet gerjesztettek, azon voltak, hogy az többé ki ne aludjék. Hisz oly nehéz volt a tűzgerjesztés! A vígan pattogó tűz lobogó lángjánál hamarosan megfőzték, megsütötték a főzni- és sütnivalőkat; azután összegyűjtötték a parazsat, befedték fa-hulladékkal, hamuval, hogy a tüzet szító, az égést tápláló levegő csak tökéletlenül érintkezzék vele; az égés lassú és lángtalan volt. Parázs éjjel-nappal volt a tűzhelyen; ha tűzre volt szükség, egy pillánál alatt lobogó tüzet gyújtott vele az ügyes háziasszony. Az elmúlt évszázad harmincas éveiben már gyufával gyújtottak tüzet az emberek; de nem a mai gyufával. Az úgynevezett Congréve- féle gyufa készítésénél a szálka végét megolvasztott kénbe mártották, majd káliumklcrát nevű só és kénantimon keverékével vonták be; a keveréket mézgával kötötték a fához. Használatnál a gyufa fejét érdes üvegpapiroslapok közé szorították, azután onnan nagy erővel kirántották. A keverék erős durranás között meggyújtotta a ként, ettől pedig lángra kapott a fa.
