II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1911

Paszlavszky-ünnepély

f A természetrajznak kiváló, lelkes művelője voltál és vagy most is. Belemélyedtél a természet titkaiba, kutattad a virágok életét, a növények fejlődését, leszálltál a tenger mélyébe, hogy annak állatvilágát megismerjed. Amit ottan tanulmányozásod közben gyüjtöttél, azt nem magadnak tartottad meg, hanem odaadtad gazdagon, bőségesen azoknak, akik gondjaidra voltak bízva, akiket oktattál és tanítottál. Te igazán megmutattad, hogy az az igazi tanár, aki nemcsak sokat tud, hanem abból a nagy tudásból csak azt választja ki, ami az ifjúságnak való, Én valahányszor hivatalos munkámban téged tanári székedben fölkerestelek, órákat szerettem volna ott eltölteni, mert élveztem a te tanításodnak közvetlen­ségét, mélységét és melegségét. Igazán tanultam a te óráidon és büszke vagyok arra, hogy a magyar iskolának ilyen lelkes, kitűnő tanára van. Mindig újat, mindig érdekeset, mindig hasznosat, szépet tudtál tanítványaid elé tárni. A te tudományos munkálkodásodat, amelyet évtizedeken át első sorban a szakkörödben, a természet­rajzban kifejtettél, az Akadémia azzal méltányolta, hogy téged tag­jává választott meg. És bár tudományos munkálkodásod folytán a szakkörök tiszteletét kiérdemelted, akkor voltál te igazán otthon akkor érezted jól magadat, amikor tanítványaid közt voltál. A te tanári életed egy harmonikusan szép élet volt, mert te, nagy tudásod, rendkívüli tapasztalataid és ismereteid mellett is, a lehető legigénytelenebb ember voltál, akit tanártársai szerettek, tanítványai bálványoztak, és igazán el lehet mondani azt rólad, amit a régiek hangoztattak: „Olyan ember, akire az istenek is irigyek lehetnek.“ Közel 40 évet töltöttél ennek az iskolának életében. Elejétől, 74-től kezdve, mióta ide kineveztek, majdnem negyven éve, hogy ez intézetben működöl A te tanári munkádat minden körben mél­tányolják, elismerik. A magas kormány értesülve a te munkásságodról, amelyet ez iskola érdekében kifejtettél és megbecsülve azt, az Orszá­gos Közoktatási Tanács tagjává való kinevezésével első ízben adta tanújelét annak, hogy a magyar tanuló ifjúság nevelésében tanú­sított önzetlen odaadásodat megbecsüli. És hogy te nyugalomba készülve ez állásodtól meg akarsz válni, Ö Felségének figyelmét is felhívta a te érdemdús egyéni működésedre. És e mai napot, habár a búcsúzásé, örömnapnak tartom, s kedves kötelességet teljesítek, amidőn abbeli megbízásom­15

Next

/
Thumbnails
Contents