II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1911

Paszlavszky-ünnepély

16 nak, hogy Ő Felsége részéről neked a Ferenc József-rend lovag­keresztjét a melledre tűzzem, eleget teszek. Átadom a rend kineve­zési okmányát, a rendnek statútumait és engedd, hogy melledre tűzhessem a Ferencz József-rend keresztjét, amellyel Ő Felsége ezen rendnek lovagjává avatott. (Éljenzés.) Meleg szeretettel üdvözlünk téged, mint O Felsége kegyeivel kitüntetett kollégánkat, barátunkat, üdvözlünk, mint a Ferenc József-rend lovagját. És örülök annak, hogy én adhattam át neked ezt a kitüntetést, mert már hosszabb ideje, mint 40 éve van sze­rencsém téged ismerni. Az egyetemen együtt jártunk, egykorúak vagyunk, az egyetemen együtt folytattuk tanulmányainkat és onnan kikerülve, a későbbi hivatalos érintkezésben is, mindig örömteljes megelégedéssel láttam a te tanári székedben kifejtett áldásos műkö­désedet. És most az elismerés e lélekemelő ünnepén első szavunk a hálának és szeretetnek szava Ő Császári és Királyi Felsége iránt, hogy a mi igen tisztelt barátunkat ezzel a renddel kitüntette. Ő Felsége a király éljen! (Éljenzés.) És mondjunk hálás köszönetét a miniszter úr ő excellenciájának, aki Ő Felségét e kitüntetésre figyel­messé tette. Gróf Zichy János, ő nagyméltósága éljen! (Éljenzés.) És most igen tisztelt barátom, azt kívánom neked, hogy ez a kitüntetés a te részedre ne legyen a nyugalombavonulás jele, hanem jó erőben és egészségben folytasd munkádat abban a szak­körben, amelyben olyan kiváló eredményeket értél el, folytasd a te nemes munkálkodásodat továbbra is. Tudjuk, hogy a te magasra törő lelkednek azért kellett a nyugalom, hogy tudományos törek­véseidet teljesen befejezzed. Őszintén kívánom, hogy a te életed nyugalma még hosszú legyen, hogy amit magad elé tűztél, azt befejezzed, hogy ami munkát el szeretnél végezni, azt sikeresen bevégezd. A tanuló ifjúság nevében Möller Károly VIII. oszt. tanuló szép beszéd kíséretében nyújtotta át az ifjúság virágcsokrát. Az ünnepelt válasza a következő volt: Méltóságos Főigazgató Úr, Kedves Barátom! Szavaid nagyon jól estek és lelkem mélyében meghatottak. Nagy megtiszteltetés, amelyben részesülök, midőn épen a te

Next

/
Thumbnails
Contents