Magy. kir. állami Erzsébet nőiskola, Budapest, 1916
I. FERENCZ JÓZSEF. „Bizalmam az ősi erényben.“ A magyar nemzet mélyen és őszintén meggyászolta nagy királyát, I. Ferencz Józsefet, nemcsak külsőséges gyászpompával, hanem a hála, a hűség és a szeretet örökéletü érzéseivel. Látszólag szinte elérhetetlen messzeségben, magasságban állott 0 felettünk és mégis oly közel volt hozzánk. Emberi nagy tulajdonságai: a munkaszeretet és a kötelességtudás felséges megnyilatkozása benső kapcsolatot létesítettek közte és népe között. Uralkodása a kibékülés, kiegyezés jegyében indult meg és hatalmas fejlődést, békés nagy korszakot jelent a magyar nemzet történetében. E rettenetes világháborúban, amely élete estéjén szakadt reánk, egy vigasza megvolt, hogy a magyar nemzet hü és erős, hogy nem hiába bízott benne. Imádkozzunk királyunkért és hazánkért! Isten áldd meg a magyart . . . Bizalommal, hittel tette a magyar nemzet Károly király — e néven negyedik — fejére Szent István koronáját és érintette meg Zita királyné vállát a szent koronával; komoly méltósággal hallgatta a királyi esküt, látta a meghatott ifjú királyt és énekelte vele együtt: Isten áldd meg, áldd meg a magyart! Nemzeti erényeire büszkén, multat-jelent-jövőt összefogva nézte, amint a király a négy világtáj felé vág ‘Szent István kardjával: ezer év óta védi ez a kard a magyar hazát! Úgy éreztük ismét, hogy Isten kiválasztott népe a magyar és hogy: „Neked virulnod kell, óh Hon! Felül időn és minden sorsokon!“ A magyar nemzet örökifjú, rajongó szívvel tud szeretni! Életét és vérét adja királyáért! IV. KÁROLY. „E nép ajánlja Honja sorsát és kéri, ne légy idegen neméhez.“ (Vörösmarty.) (Vörösmarty.) „Isten segíts! Királyok Istene! Emeld fel Hozzád a király szivét“. (Vörösmarty.) «
