Budapesti Tanítóképző Intézet, 1941
3 Dr. Kovács János. 19,42 április 19-én elhunyt dr. Kovács János, intézetünk -egykori nagynevű tanára. Ravatala mellett intézetünk igazgatója a következő búcsúztatót mondotta. A Tanítóképzőintézeti Tanárok Országos Egyesülete és a budapesti áll. tanítóképző tanártestülete Inevében fáj daliammal búcsúzlom dr. Kovács Jánostól, intézetünk egykori tanárától és egyesületünk tiszteleti elnökétől. A nemzet jövője elsősorban a néptanítóktól függ, a néptanítók színvonala a tanítóképző-intézeti tanároktól függ, a tanítóképző-intézeti tanárok jelentékeny részének pedig dr. Kovács János volt a tanára és egyesületünk révén a tanítóképző-intézeti tanárság egyetemének volt 1898—1905-ig a vezére. A legidőszerűbb elvek egyikét: a haladást, az egyéni fejlődést követelte, akkor, amikor a tanítóképző-tanárképzés kérdésben azt hirdette, hogy »a tudományos tanulmányozásban még a kollégiumok hallgatásánál is lényegesebb a hallgatott anyag egyéni feldolgozása, az azzal kapcsolatos szakirodalom megismerése«. A legnagyszerűbb gondolatok egyikét pendítette meg’, amikor a tanítóképző-intézetek felügyeletével kapcsolatban a következőket mojn- dotta: »Teljesebb, folytonosa,bb felügyelet alatt senki sincs, mint a tanító. Ezt a felügyeletet tanítványai gyakorolják, akikkel szemben kénytelenítve van a legszorosabb és szünetnélküli önfegyelmezésre, s- tehetségei legjavának érvényesítésére« (M. T. 1896., 184.) Dr. Kovács János szerint íné a kényszer hatása alatt cselekedjünk, hanem minden munkában lelkiismeretünket kövessük. Arra tanított bennünket, hogy lelkiismeretes munkával vállaljunk felelősséget a jövő nemzedékért. Ne a felsőbb hatóság felé nézzünk, hanem mindig a tanítvány felé. Csak az lehet jó tanár, aki a gyermekben, az ifjúságban él, — és pedig úgy él, mint ahogyan dr. Kovács János az ifjúságban élt. Mi tanítványok — mint tanítványfelügyelők — a legragyogóbb bizonyítványt állítjuk ki dr. Kovács Jánosról, a természettan lelkes tanáráról, a nagy pedagógusról, a kiváló szervezőről és az országos vezetőről. Nagynevű vezetőnk: dr. Kovács János, Isten veled! Tanyai kirándulás. Annak ellenére, hogy intézetünk Budapesten van, nagy gondot fordítunk arra, hogy növendékeink megismerjék és megszeressék a fajusi és tanyai iskolát, a^ falu és tanya tanítóját, a falu és tanya népét. Ezt a célt szolgálta az a kirándulás, amelyet 1941 október hó 4-én a Ráckeve mellett levő tanyai .iskolába, Gulyás Kálmán tanító úr iskolájába rendeztünk. Hogy ez a kirándulás milyen hatással volt növendékeinkre, arról szólnak az alábbi írások. P. B. szerint: »Itt mindenben látni lehetett a tanító úr gondos és lelkiismeretes munkáját. Az osztály fegyelmezett volt, pedig 60 gyermek volt együtt. A bemutatott tanítás is nagyon tetszett. Ebéd után az ottlevő Sándoréi Sándorné tanítónő úrnő, Beke Gábor, Erőss Lajos igazgató urak, Gulyás Kálmán és vitéz Mihály Gyula tanító urak szóltak működésükről. Igazi lelkes és hivatásos tanítók. Csodálatos, hogy a tanító., akiről elég sokan kicsinylőleg azt mondják: csak tanító, annyi mindenre képes, mint Gulyás tanító úr. A tanítónő úrnő beszéde nagyon megható volt. Ő — valósággal könyörögve — arra kért bennünket, hogy szeressük nagyon a gyermeket és a falut. Az iskola igazgatója igazi székely emlber. Nem riadt vissza a nehéjzi- ségektől. Legyőzte. Valamennyi tanító úr beszédjéből azt éreztem, hjogy a tanító^ megbecsülése csak magától a tanítótól függ. Ha a tanító megteszi, kötelességét, lelkiismeretesen dolgozik, nemcsak hivatalból, hanem hivatásból szereti a gyermeket és a falut, akkor büszke lehet érré a névre. Ügy iérzem,az igazi tanító tudása egyenlő a művelt emberével, de a lelke nagyon maga- -san van másfoglailkozású embereké felett. Ezek a tanító urak minden este lelkiismeretvizsgálatot tartanak. Szégy.eltem magam, amikor ezt hallottam. Ók anyagi gondokkal és még sok más nehézséggel küzdenek, mégis van idejük lelkiismeretvizsgálatra, én pedig hányszor elmulasztottam már! Állandóan készülnek tanításukra. Nemcsak az iskolában munkálkodnak, de különböző • egyesületekben is nevelik a népet. Mindig a néppel vannak. Örülnek és sírnak a »paraszttal«. Nem unják a falut. Nem panaszkodnak, hogy nincs szórakozás, nincs mozi, nincsen művelt társaság, ahová elmehetnének beszélgetni. Nem vágyódnak a városi zaj után, a »parasztok« között is jól érzik magukat.
