Budapesti Tanítóképző Intézet, 1937
12 Az ókorban kevésre becsülték a testi munkást. Krisztus emelte fel a testi munka értékét. Így Krisztus nyomán járunk, amikor Horváth Istvánban a testi munkást megbecsüljük. Horváth István munkája azonban nemcsak testi munka volt, hanem lényeges részben szellemi munka is. Nemcsak végrehajtotta a kapott rendelkezéseket, hanem maga is állandóan gondolkozott a tennivalókon. A háború egyik vitéz katonája költözött el benne. Vitéz volt a külső ellenséggel szemben, de bátor volt a belső ellenséggel szemben is. Amikor a terroristák intézetünkből kiköltözködtek, azt mondották, hogyha mégegyszer kommunizmus lesz, a nemzeti érzelmű Horváth Istvánt fogják legelőször felakasztani. Sok minden mellett az intézeti zászlót is segített menteni. A megboldogult Quint Józsefnek segített abban, hogy a nemzeti zászlót egy farakásba elrejthesse. Hovatovább terjed az az egészséges gondolat, hogy nem az a lényeg, hogy valaki szelemi vagy testi munkás-e, hanem az, hogy munkáját becsületesen végezze el. Ez sokszor csak szólam, az a tény azonban, hogy mi most idejöttünk, hogy Horváth István munkája mellett vallomást tegyünk, a munka elismerése mellett való cselekvés. Te, az intézet Pista bácsija! Isten és a nemzet ítélőszéke előtt nyugodtan megállhatsz. Hivatásodat egész emberként töltötted be. Horváth István! Isten veled! Növendékeink lelki fejlődése a Szent István-emlékévben. (Részletek az igazgató évvégi beszédéből ) Ezt az iskolai évet Szent István szellemében indítottuk meg. Megnyitó beszédemben főként Szent István intelmeivel foglalkoztam. Felhívtam a figyelmet arra, hogy ebben az évben elsősorban az intelmek szellemében törekedjünk magunkat tökéletesíteni, az intelmek szellemében törekedjünk hivatásos tanítókká lenni. Évközben többször emlékeztettem az ifjúságot arra, hogy ebben a szellemben törekedjék önmagát nevelni. Ebben az évben kettős szent év van. Most volt az Eucharisztikus Világkongresszus. Erre is előkészítettük növendékeinket. Hogy ez az előkészület minél sikeresebb legyen, az őszi lelkigyakorlatok (csendes napok) után arra kértem az ifjúságot, hogy naponta (sőt lehetőleg többször), ha valamely cselekvés előtt állanak, vessék fel magukban a következő kérdést: Mit tenne Krisztus az én helyemben? A Szent István-emlékévre és az Eucharisztikus Világkongresszusra váló előkészület szervesen kapcsolódott. Mindegyik nemzeti és krisztusi úton járt. Évvégén arra kértem növendékeinket, számoljanak be, mennyire sikerült ez az előkészület, mennyit fejlődtek ebben az iskolai évben. Az idő rövidsége miatt csak — az V.-évesek írásából való — néhány szemelvényre szorítkozhatom. Ezeket Szent István szellemében állítottam össze.
