Budapesti Tanítóképző Intézet, 1936
12 A jutalmazott jelöltek lelki fejlődésükről rövid jellemrajzot készítettek E lelki rajzokból bemutatunk néhány részletet. H. B. szerint: Elsőéves koromban furcsán néztem azokra a IV. és V.-évesekre, akik legtöbbet voltak a gyermekek között. Furcsának találtam azt, hogy még akkor is közöttük vannak, mikor nem kötelességük. Miért? — Ez a kérdés vetődött fel bennem. Erre a kérdésre II.-éves korom óta kapom a választ maguktól a gyermekektől. A közvetlen ok az volt, hogy elvállaltam az apródokkal való foglalkozást. Ezt e szavakkal vállaltam el: »Hát jó, Balogh bátyám, elvállalom, de ugye, nem vesz el az sok időt?« Még akkor nagy tehernek gondoltam a gyermekekkel való időtöltést. Most pedig nagyon kevésnek találtam a rendelkezésre álló időt, mert belekóstoltam abba az almába, amelyet gyermeki szeretetnek nevezünk. Ez tett engem boldoggá és ezért törekedtem szabadidőm legnagyobb részét a kis gyermekek között tölteni A jövő életem szempontjából fontos változás volt még az, hogy megtanultam, mi az: tanulni. A változást bennem az az évnyitó beszéd idézte elő, amelynek a címe: Öröm, hogy lehet tanulni. K. F. szerint: Fejlődésem tulajdonképpen a III. osztályban indult meg. Itt kötelező olvasmány az »Önismeret«. A könyv elolvasása után új lelki területen találtam magam, ahol eddig nem jártam. Hoztam én magammal a polgári iskolából hasonló szavakat, mint pl. önkritika. Ezek azonban csak szavak voltak. Az önismeret lényegét, értelmét és fontosságát csak a III. és különösen a IV. osztályban ismertem meg. Megismertem az önismeretet és rájöttem, hogy nem ismerem önmagamat? És most? Tiszta jeles növendék vagyok. A. G szerint: Tanulásommal keveset törődtem, csak mentem az árral. Hol jól, hol rosszul. Tartott ez egészen a harmadik év második félévéig. Ekkor Igazgató úr néhány dorgáló szava egy kicsit felrázott. Nekifeküdtem a munkának, de már késő volt. Öt hármasom volt. Az év végén Képessyt választottam mintaképemül. A negyedik év elején nagyon dolgoztam. Ekkor jellemeztek is osztálytársaim. Jellemzésemből láttam, mennyi hiba, rossz tulajdonság van bennem. Hozzáfogtam a gyomláláshoz. Különösen az akarat erősítése ment nehezen, de küzdöttem. Karácsony táján újabb csapás ért, mely egész élethitemet megingatta. Letörtem. Igazgató úr észrevette letörésemet, figyelmeztetett is, de ez nem használt. Elégtelent kaptam. Ekkor jött az Antal-nap. Igazgató úr — többek között — ezeket mondta: »Szeretném, ha Albucz Gábor úgy szeretne, hogy folytatná az év elején megkezdett lendületét...« Hogyan? Hát még ezek után is bízik bennem valaki? Igen! Az intézet tanártestülete atyai kézzel a hónom alá nyúlt! Űjra keményen dolgoztam. (Négy hármasom volt.) Ötödikben már év elején kezdtem a kemény munkát. Igazgató úr egy-egy bátorító,
