Budapesti Tanítóképző Intézet, 1936
9 nemcsak az intézetben adott útbaigazításokat, hanem a végzetteknek is ad tanácsokat- (Élénk levelezést folytat intézetünk volt tanítványaival. E tanítványok közül az egyik a következőket írja Németh Sándornak: »Ma már sok választ el attól, (t- i. a megválasztástól), aminek utolsó lépcsőjét ép a március 15-i ünnepéllyel raktam le. Olyan nagy sikert arattam, hogy el sem lehet mondani, csak azzal, amit a lóciak mondtak: »Ilyen még nem volt Lócon«. Nem festem le, hogyan kívántak szerencsét, hogyan emeltek az égig, hogyan kiabálták a szülők: »Éljen a tanító úr, éljen a rendező!«. Csak azt mondom, ez volt az utolsó lépcső, hogy elérjem azt, ami után ezrek sóhajtoznak: tanító leszek. S hiszem, az leszek, mert a község ezt mondja: »Ilyen tanító még nem volt Lócon, ilyen kell nekünk, aki szeret bennünket, és bármi történnék is, keresztülvisszük, hogy itt maradjon«. A község szeret, a gyermekek szinte csüngnek rajtam«. — Egy másik volt tanítvány pedig így ír: »Az iskolalátogató azt az elismerő megjegyzést tette rám: »Látszik, hogy Drozdy tanár úr tanítványa volt«. Ügy érzem, ez az elismerés Drozdy főszerkesztő úron keresztül az egész budai tanári karnak szól. Nem hoztam tehát szégyent az intézetre, sőt öregbítettem hírét. A március 15-i beszédet is én mondtam. Mindenki el volt ragadtatva a talpraesett beszédtől. Mikor szerencsét kívántak, az intézet jutott eszembe, magamban hálát adtam az Istennek, hogy ott járhattam iskolába, s hogy amit hallottam az intézetben, nem hagytam nyom nélkül elrepülni a fülem mellett«. — Felolvastam ezeket a leveleket, hogy mostani tanítványaink a végzettektől is tanulják meg azt, hogyan szívleljék meg a tanártestület törekvéseit. Németh Sándor munkásságának koronája a nemzeti gondolat. Ez kapcsolja szerves egésszé minden gondolatát. Ez hajtja át tanításait, országos tevékenységét, népmívelési munkásságát. E sorozatba tartozó cikkei közül kiemelem azt, amelynek címe: »Becsüljük meg nemzeti értékeinket!« Ebben többek között a következőket mondja: »Egy nemzetnek nem is lehet más hivatása, mint nemzeti erőinek kifejlesztésével kultúráját mennél magasabbra emelni. Az ehhez szükséges energiákat a nemzeti lélek: a nemzeti érzés és gondolkodás táplálja. ... Mindaz az érzés, amely a magyar szíveket megdobogtatta, dalba szökkent a magyar ajkon, benne sír a magyar dalban a honfi bánat, benne lángol a honszerelem. A hazafi érzés nem egyszer összefonódik, különösen a régi század dalaiban, a mélységes vallásos érzéssel. ... Nyelvünk a világos magyar gondolat hivatott tolmácsa, dalaink a magyar lélek egyszerű, tiszta érzéseinek dallamos szószólói, nemes magyar táncunk pedig az eleven magyar temperamentum méltó kifejezője«. ■— »Irodalom a népművelésben« című cikkében a következőket mondja: »Öntudatos magyarságra van szükségünk, a magyar nemzeti léleknek minél tökéletesebb kialakulására, a nemzeti eszményekért való rajongásra, a nemzeti hagyományok kultuszára«. Németh Sándor lelkesedik mindenért, ami magyar: a magyar irodalomért, a magyar történelemért, a magyar földért, a magyar ruháért, a magyar népművészetért, a magyar dalért, a magyar zenéért, a magyar táncért... Fiúk! Tekintsünk befelé! És számoljunk be önmagunknak arról, mit gondolunk és teszünk ezekben a kérdésekben?
