Budapesti Tanítóképző Intézet, 1934

ennek az évnek a mérlegét. Meg kell mutatnunk a küzdelmek eredményét.

Nem szavakban, hanem tettekben óhajtom ezt az eredményt — a lehetőség szerint — bemutatni. A tettekben való bemutatást úgy értem, hogy nem én fogok erről az eredményről beszélni, hanem egyrészt növendékeink beszélnek küzdelmeikről, másrészt pedig bemutatom azokat a tényeket (elsősorban osztályzatokat), amelyek e küzdelmek sikerét mutatják. E cél érdekében kb. 2 héttel ezelőtt nagyon rövid beszámolást kértem növendékeinktől a következő címen: „Egyrészt az

erkölcsi életem (magatartásom), másrészt az előmenetelem emelkedést, süllyedést, vagy a régi színvonalat mutatja-e?” E beszámolókból bemutatok néhány szemelvényt.

K. F. a következőket írja:

„Én ebben az évben tudtam meg, hogy mennyire kell egy elhatározás (jobb bizonyítvány) megvalósításáért küzdeni. Régebben is voltak elhatározásaim, de azok csak elhatározások maradtak. Nem kérte tőlem számon senki és én igen könnyen megfeledkeztem róluk. A múlt évi elhatározásom igaz, hogy komolyabb is volt az eddigieknél, de több, mint valószínű, hogy előbb-utóbb számomra ez is feledésbe ment volna. Azt hiszem, én nem is tudtam volna magamat egész éven át bíztatni, de Igazgató úr elég gyakran figyelmeztetett elhatározásomra és így állandóan előttem lebegett a cél: a jobb bizonyítvány. Ezért én bizony kemény esztendőt éltem végig. Azzal, hogy állandóan, kitartóan dolgoztam, nemcsak azt értem el, hogy talán szép bizonyítványt viszek haza, hanem akarati életem is nagyot javult. Ebben az évben tapasztaltam saját magamon, hogyha akartam, de igazán akartam, mennyi mindent tudtam elérni. Például itt van a számtan. Az első négyes dolgozatom után, — mely igazán megütötte a fejemet — elhatároztam, hogy én egyes dolgozatot fogok írni. A többi dolgozat mindig jobb volt, míg végre az utolsó kettő egyes lett.*

Az a kemény munka, melyet ez év eleje óta folytatok elhatározásaim megvalósításáért, bizony engem is keményebbé tett. De idáig hosszú volt az út és sokszor gondoltam arra is, hogy minek is tettem én olyan könnyen ily nagy elhatározást. A már-már gyengülő akaratomnak újra hatalmas lendületet adott az, amikor Igazgató úr a félévi bizonyítványomat látva, észrevette benne azt, hogy már megkezdtem munkámat, ha az az elégséges ott éktelenkedett is. Azután pedig ismét olyan bátorítóan biztatott, hogy egészen meglepődtem. Én mást vártam. Akkor nagy örömmel mentem ki az irodából és még nagyobb buzgalommal fogtam hozzá a tanuláshoz. Azt hiszem éppen ennek az esetnek hatása alatt edződött az akaratom, ezután lettem kitartó, munkabíró tanuló.

* A végleges osztályzat jeles. (Igazgató.)