Budapesti Tanítóképző Intézet, 1933
jéből alakult. Az »A« betű egy-egy szára a »B« és »C« betűkön — mint oszlopokon nyugodott. Áz oszlopokat ceruzás támasztékok tartották. A kapu mellett lévő kerítésen számológép, a himnusz hangjegyei, stb. voltak. 5. Eredeti volt Somogy vármegye táborának kapuja. Miből is csinálhatták azt? Abból, amire most mindenki gondol, — bicskákból volt felépítve. Stílszerü, hogy a somogyi kapu bicskákból legyen felépítve. Aki arra gondolt, hogy azt így kellene felépíteni, annak van érzéke a helyi vonatkozások iránt. Azonban nekünk nem szabad megállanunk a tényéknél. Ugyanis vannak értékek is. Nekünk pedig mindig az értékek felé kell törekednünk. Úgy látszik, tény az, hogy a bicska jelenleg jellemző a somogyiakra. S ha most azt kérdezem, vájjon kívánatosnak tartjuk-e azt, hogy ez a jövőben is így legyen, akkor a felelet bizonyára tagadó lesz. Tehát a somogyi jellemvonás olyan tény, amelyből nevelői feladat fakad. T. i. az a nevelői feladat, hogy teljes erővel azon legyünk, hogy a jövőben valami más legyen Somogyra jellegzetes. Növendékeink közül bárki kerüljön Somogyba, törekedjék arra, hogy ha még egyszer lesz Magyarországon cserkészvilágtáborozás, valami értékesebb dolog legyen Somogyra jellemző. Ez ugyan soká lesz, amikor még egyszer Magyarországon cserkészvilágtáborozás lesz, de mi, akik hiszünk a nemzet jövőjében, már most kell előkészülnünk arra, hogy lehetőleg minél előbb, de legalább akkor, ne a bicska legyen a jellemző. Azonban necsak a somogyi bicskával legyünk így. Itt ugyanis nemcsak a somogyi bicskáról van szó, hanem más kedvezőtlen tényekről is. Ha a magunk működése területén kedvezőtlen tényeket állapítunk meg, a somogyi bicska tanítson meg arra, hogy határozott erővel törekedjünk azokat a kedvezőtlen tényeket megszüntetni. 6. Kedély, hangulat kellett ahhoz, hogy a somogyi kaput így építsék fel. No de, hála Istennek, van a cserkészetben kedély, van hangulat, van vidámság. A derültségnek minden formája volt itt a táborban: volt itt zene, dal, mosoly, nevetés stb. stb. Fiúk! Maguk is ápolják magukban a derültséget, a jóhangulatot, a vidámságot. Ez a derült hangulat íratta fel az egyik csapat cserkészeivel a konyha fölé ezt a felírást: »Kozmaipar«. Amikor megkérdeztem, hogy miért írták ezt a cégtáblára, azt mondották, ez figyelmezteti őket arra, amit kerülniük kell. Fiúk! Legyenek nekünk is ilyen figyelmeztetőink. A kozmáról jut eszembe Baden Powell, a világ főcserkészének egyik mondása. Ugyanis, amikor a főcserkész Gödöllőről eltávozott, többek között azt mondotta, hogy később ne a koz- más ételekre, hanem a meleg barátságra emlékezzenek vissza. Ebből minden tanítónövendék levonhat a maga részére is bizonyos tanulságot. Ne arra emlékezzenek majdan vissza, ami ebben az intézetben talán kellemetlen volt, hanem derülten idézzék vissza mindazokat az emlékeket, amelyek hozzájárultak ahhoz. 5 —