Budapesti Tanítóképző Intézet, 1933
jón hozzá. Mindenkihez beszél, és pedig mindenkihez úgy beszél, amint azt lelkivilágának sajátos természete kívánja. Egyrészt külön-külön beszél hozzánk, másrészt valamennyiünkhöz is van szava. Ez a szózata pedig így hangzik: Meghaltam a hazáért, — ha szükség lesz rá, kövessétek a példámat. A hazáért meghaltam, ti, ameddig lehetséges, éljetek a hazáért. A hazáért éljetek, ne pedig a vagyonért, a illatalomért, a fényért, a hírnévért, a kényelemért stb. — A tanítójelölt részére így folytatja a szózatot: A hazáért élj, a magyar népért, a magyar gyermekért.1 Azonban erre csak akkor vagy képes, ha lelki megújhodáson mégy keresztül. Ez a megújhodás azt jelenti: nem szolgálhatod a magyar népet, amíg a magad hibáinak szolgája, amíg gyárlóságaidnak rabszolgája vagy. Nem szolgáltathatsz igazságot, amíg kétféle mértékkel mérsz, egy enyhe mértékkel magadnak és egy szigorú mértékkel másoknak. Nem dolgozhatsz a magyar népért, amíg lelkedben a lustaságnak lakást adsz, nem szeretheted a magyar gyermeket, amíg ki nem építetted az örökkévalóság felé azt az útat, amelynek a felírása: »Engedjétek hozzám a kisdedeket!« — Majd így folytatja: A következőket különösebben vésd elmédbe: Én vagyok az élő lelkiismeret, aki általad számonkérem összes tetteidet. Amint naponta először elvonulsz előttem — akár csendesen, akár hangosan — sapka (kalap) emeléssel kapcsolatosan a »megtörtént« szóval jelentsd, hogy előző este szemlét tartottál egész napi életed felett, belső ítélőszéked, saját lelkiismereted szerint igazságot szolgáltattál. Igazságot szolgáltattál a nemzet jobb jövője érdekében, igazságot szolgáltattál halhatatlan lelked érdekében. Ne azt várd, hogy vonjanak felelősségre, — előzd meg őket, s önmagad légy saját tetteid felelősségrevonója! Ha pedig feljebbvalóid vonnak felelősségre, önként is vállald azokat a következményeket, amelyek tetteid kísérői. Most pedig nézz rám! Nézd a szememet, nézd az arcomat, nézd az akarattól duzzadó karjaimat, nézd a jobb kezemet, nézd a balkezemet! Aggódó gonddal a jobbkezemben lévő zászlóra! Köss meleg barátságot a balkezemben lévő könyvvel! Dolgozd ki magadban karjaim akaraterejét, tettvágyát! Kövesd az égre irányuló tekintetemet és a magasba törő lelkemet! A földet csak annyiban nézd, hogy az anyagi világban is szolgálhasd az eszményeket. Fiúk! Fel a fejjel! Azzal vészem át az emlékművet, hogy »Szózatát« híven követjük. Azzal veszem át az emlékművet, hogy »Szózatát« minden nemzedék lelkivilágába sugározzuk. Azzal veszem át az emlékművet, hogy az abban megtestesülő példa alapján minden növendékünk majdan a nemzeti életnek egy-egy pontján egy- egy élő lelkiismeret legyen!« A Himnusz eléneklése után a nagyszámú közönség az intézet díszterméből az E emeletre vonult s ott történt a leleplezett — 36
