Budapesti Tanítóképző Intézet, 1933

példaként, hanem saját ifjainkat állították elénk. Másrészt pedig ez az évzáró ünnepély azt is mutatja, hogy intézetünk vezetői nemcsak a rosszat, hanem a jót is tudomásul veszik. Meg is dicsérik a jókat«.

B. S. 1. é. növ. szerint: »Sok V.-éves növendéket nem ismertem meg a tanév folyamán. Az évzáró ünnepélyen a jellemrajzok felolvasásánál őket is megismerhettem, ezért nekem ez tetszett legjobban. A jelöltek közül legjobban Radnai Béla bátyámat ismerem, mert mint dolgozó-felügyelőnk állandóan velünk volt. Amikor az Igazgató úr az ünnepélyen Radnai jellemrajzát olvasta, úgy hangzott nekem, mintha én fogalmaztam volna. Csak azt szerettem volna hozzátenni, hogy Radnai nemcsak kiválóan szónokolt, hanem kevés szóval is sokat tudott mondani. Minden mozdulatát megértettük. Azt hiszem, szeretete sem volt eléggé kiemelve. Mindig úgy tett velünk, mintha boldogsága csak tőlünk függne. Én is szeretnék ilyen okos, pontos, önzetlen és szeretetreméltó tanító lenni. Hogy ezt elérhessem, megfogadtam, hogy ezután minden erőmből Radnai Bélát fogom követni. Négy év múlva én is a jutalmazottak között akarok állni. Akarom, hogy minél többen követhessék példámat olyan örömmel, mint én fogom Radnai példáját követni«.

T< 1. II. é. növ. szerint: »Az évzáró ünnepélyt mindnyájan nagyon vártuk. S miközben azon gondolkodtam, mennyiben lettem különb, mint tavaly voltam, gondolkodásomból az vert fel, hogy az V.-évesek közül többen az előttünk lévő dobogón állnak. Ekkor eszembejutott, hogy

akik ott künn állnak, valamikor olyanok voltak, mint én. És ők ilyen magasra tudtak emelkedni a tökéletességben, hogy az Igazgató úr dicséri meg őket, mint az intézet legjobbjait. Ismét gondolkodni kezdtem. Hát én nem lehetek olyan mint ők? Belátom, hogy lehetek, és akarok is olyan lenni«.

Sz. L. szerint: »Az Igazgató úr beszédében megragadott engem

ez a szó: »fordulópont«. Élő példákban láttam ennek a szónak a

jelentőségét. A legjobban megragadott engem Márk B. küzdelme, aki fölverekedte magát az elsők közé. Az intézet első tanítója lett«.

J. 1. szerint: »Nagyon tetszett nekem Harach bátyáin eljárása, hogy megkérdezte osztálytársaitól hibáit és igyekezett azokról leszokni., Márk bátyám azt mondta: »Sajnálja, hogy még nem járhat egy-két évig intézetünkbe, mert akkor bizonyára jeles tanuló lenne«. Ez a mondás nekünk szól, mert nekünk még hátra van 3 évünk, tehát haladhatunk a jeles felé. Az ünnepi beszéd kiváltotta bennem azt az elhatározást, hogy a hátralévő éveket kihasználom, minden időmet tanulással töltöm, hogy majd az a falu is boldog lehessen, ahol Isten segítségével én leszek a tanító«.

B. L. szerint: »A fordulópontok különösen mély gondolatokat

keltettek bennem. Arra gondoltam, hogy sokan vannak azok, akiket az intézet megmentett, de miért nem fordultak meg mások is, mikor ily felemelő dicséretben részesülhetnek«.

B. T. szerint: »Amikor Igazgató úr kihívta a jutalmazott ötödéveseket s láttam, hogy azok között olyanok is vannak, akik azelőtt nem voltak jeles diákok, valami belső örömöt éreztem. Ebből láttam, hogy nyitva áll az út mindenki számára, az én számomra is«.

T. A. szerint: »Ez az évzáró ünnepély fordulópont volt rám nézve. Fordulópont annyiban, amennyiben elhatároztam magamban, hogy követni fogom az V.-éveseket, akiket az Igazgató úr elém állított. Nem akarok szürke ember maradni, hanem Márk barátomhoz hasonlóan meg akarok változni«.

H. L. szerint: »Mindenkinek jól esik, ha dicséretet kap, ha munkáját elismerik, különösen jól esik, ha ez a dicséret onnan jön, ahonnan eddig erélyességet tapasztaltunk. Azt hiszem, mindenkire az a jelölt gyakorolta a legnagyobb hatást, akiben legjobban magára ismert. Az azonos hibák, azonos jótulajdonságok, azonos munkára ösztönöznek«.

P. Gy. szerint: »Melyik ifjú nem szeretne ott állni a győzők között? Az én lelkemben is feltámadt a vágy. És akkor befelé pillantottam.- 23 —