Budapesti Tanítóképző Intézet, 1933

sokakat érdekel! 4. Ne legyünk gorombák azokhoz, akik társadalmilag alattunk állanak! 5. Ne öltözködjünk hanyagul, mondván, hogy úgy is mindenki tudja, kik vagyunk! 6. Ne higgyük azt, hogy nekünk az élet sohasem nyújtott alkalmat a boldogulásra! 7. Ne fürkésszük még jobb barátaink ügyét se! 8. Ne mosolyogjunk senkinek vallási meggyőződésén! 9. Sohase mondjunk határozott véleményt, ha nem tudjuk pontosan, hogy miről van szó.

A tanártestületnek az ifjúság iránt való szeretete abban is jut kifejezésre, hogy a jövőben többször fogunk foglalkozni olyan ifjak magatartásával, szorgalmával, előmenetelével, akik egyrészt tudatos önművelő, önnevelő munkájukkal mindig jobb és jobb eredményre, szebb és szebb lclkületre törekszenek, s így az intézet belső életének példát adó növendékei lehetnek, másrészt pedig azokkal, akik az intézeten kívül olyan helyes magatartást tanúsítanak, olyan munkát végéznek, amely intézetünk jó hírnevét erősíti. Tudjuk, hogy nem láthatunk meg minden értéket, de ahol ilyen szempontból valamely kiváló megnyilatkozást tapasztalunk, azt a növendéket meg fogjuk dicsérni. Ennek alapján a november havi tanári gyűlés után néhány növendék dicséretben részesült. Ezzel is akarja a tanártestület kifejezni azt, hogy nemcsak a dorgáló szeretethez, hanem a simogató szeretethez is ért. De hogy ezt a törekvésünket egy konkrét esettel is igazoljam, megdicsérem azokat a növendékeket, akik karácsonyi szünet alatt önzetlenül segédkeztek a Hajléktalanok Menhelyén rendezett ünnepségen. Munkájukat a vezetőség a hozzám intézett levélben így jellemezte: »A karácsonyi ünnepek elteltével legyei szabad hálás köszönetét mondanunk azért a szíves segítségért, amelyben a Hajléktalanok Menhelyein tartott missziónkban a kiküldött négy, illetőleg öt növendéke által munkánkat támogatni méltóztatott. A növendékek magatartása olyan kifogástalan, lelkületűk annyira bizonyítja az intézet jó szellemét, hogy a jövőben is szeretnénk velük együtt működni, ha Igazgató úr szíves engedélyével hozzájárulna«. Fiúk! Ilyen és hasonló módon sugározzák kifelé azt a szellemet, amelyet intézetünkben nyertek.

Egyik növendékünk írásbeli dolgozatában olvasom, hogy félti az élettől idealizmusát. Ez a növendék nagy értéket lát az idealizmusban, így bizonyára érzi a tanártestület szeretetét akkor, amikor idealizmust hirdet, és bizonyára érzi a tanártestület szeretetét akkor is, amikor arra törekszik, hogy a növendék kezébe fegyvert adjon ennek az idealizmusnak a védelmére. Az a növendék, akiben így él az idealizmus, és aki ennek védelmére keresi az eszközöket, dícséretreméltó. Az egész ifjúságra nézve pedig dicséretes dolog, hogy növendéket választott önképzőköri elnöknek, akinek írásában ezt a féltett idealizmust találtam.

Ezzel az általános dicsérettel befejezem a válaszomat. Még egyszer köszönöm a k's fiainknak és a nagy fiainknak a kedves megemlékezését.

15 —