Budapesti Tanítóképző Intézet, 1933

egész sorozata volt ott. Azt hiszem minden bentlakó növendék azzal az érzéssel ment ki az ebédlőből, hogy jól éreztük magunkat. Vidámak voltunk anélkül, hogy valakit megsebeztünk volna. A mondanivaló negalív része éppen erre a megsebzésre vonatkozik. Ha nem néztem volna át előzőleg a Mikulásest programmját, akkor egyik növendékünkön sérelem esett volna. 4—5 képen ki akarták figurázni az egyik érdemes növendékünk kicsiny termetét. Szeretném, ha útravalóul mindenki azt is elvinné az intézetből, hogy ne tegyen senkit sem nevetségessé olyan adottságáért, amelyről nem tehet- A tanítói munkakör betöltéséhez nem termet, hanem megfelelő lelkidet kell. Csak az állatok világában, ott is csak a mesében, választanak a testi méretek szerint királyt. Mi tanítók és tanárok sohasem nézhetjük tanítványainkat a test- magasságon, a testalkaton, a görbe lábon, a púpos háton, az esetleges szerencsétlen arckifejezésen keresztül, hanem mindig csak a lelken keresztül. A szép lélek mellett a test fogyatékosságai szinte eltűnnek. Ellenben olyan fogyatékosságokat lehet a Mikulás estén és hasonló alkalmakkor szóvá tenni, amelyekről az illető tehet, amelyek kiküszöböléséről a növendék maga gondoskodhat. Így pl. kifigurázták ott a mosdófelügyelőt azért, mert meg nem engedett időben égette a villanyt. Ez a mosdófelügyelő többé nem fog ebbe a hibába esni, sőt a jövő évi mosdófelügyelő is meríthet ebből tanulságot.

A cserkésztisztek folyóiratának, a »Vezetők Lapjá«-nak január havi számában egy kis cikket találtam, amelynek a címe a következő: »Egy külföldi cserkészvezető őszinte bírálata a jam- boreeról«. Ennek a bevezetésében ezeket olvassuk: »A V. L. szerkesztője több külföldi cserkészvezetőt felkért, hogy jamboree tapasztalatai alapján mondjon rólunk őszinte kritikát. Nem udvarias frázisokat és elismerést vártunk tehát, hanem olyan megfigyeléseket, melyekből meg:smerhetjük hibáinkat és okulhatunk«. A cikkben Zimmermann Lipót osztrák cserkésztiszt a fenti kérés alapján — a magyar cserkészmozgalom iránt érzett őszinte csodálatának kifejezése mellett azt mondja, hogy néhány esetben azt figyelte meg, egyes cserkészek hibája az volt, hogy nem tudták magukat eléggé a másik fél helyzetébe beleképzelni. Fiúk! Tanuljunk mi is ebből az őszinte bírálatból. Alkalmazzuk ezt az elmúlt Mikulásestre! Ha az a növendék, aki társát a kicsiny termetéért ki akarta figurázni, beleképzelte volna magát társa helyzetébe, akkor nem rajzolta volna azokat a kifigurázó képeket.

Miután ragaszkodásuk viszonzására jótanácsokat szeretnék maguknak adni, hogy az emberek szeressék magukat, felolvasom azokat a törvényeket, amelyeket a hindu cserkészek összeállítottak maguknak azzal a jelszóval, mit ne tegyünk, hogy az emberek szeressenek bennünket? 1. Ne kritizáljunk senkit és semmit feleslegesen! 2. Ne higgyük el mindazt a rosszat, amit hallunk! 3. Ne vigyük tovább a pletykát, még akkor sem, ha

14 —