Budapesti Tanítóképző Intézet, 1933

egyik kifejezője az, hogy néha annyi szeretettel halmozza el a növendékeket, hogy azt egyesek nem bírják el. Mit jelent az, hogy nem bírják el a szeretetnek azt a mértékét, melyben ré­szesülnek? Azt jelenti, hogy elkényesednek? Már voltak elké­nyeztetett növendékeink. Nem szeretném, ha a tanártestület ennek a következményeit úgy vonná le, hogy a jövőben keve­sebb simogató sze,etetet, bizalmat, gyengédséget juttasson az ifjúságnak, hanem az elkényeztetés elkerülése végett arra tö­rekszem, hogy az ifjúság a tanári testület szeretetének — a kötelességen felül való — megnyilatkozásait ajándéknak te­kintse, s ne szükségszerű bért lásson benne, amelyhez jussa van. Hogy ezt megérthessük, nem dorgálási szándékkal, elmondok egy példát. Egy végzett növendékről van. szó, aki egyszer ősszel arra kért, hogy nyolc napon belül kihajszoljam valami fizetését. Fiúk! Állásszerzés dolgában szívesen segédkezem, azonban saj­nos, ez nagyon nehezen megy. Fizetés kihajszolására nem vállal- kozhatom. Mindenki, aki már fizetést kapott, tudja, hogy ennek az első alkalommal való kiutalása hosszabb ideig (2—3 hónapig) tart. Tehát 8 nap alatt nem lehet fizetést kihajszolni. A fizetés kiutalásának sürgetése össze sem hasonlítható az esetleges állás­szerzés nagy jelentőségével. Az állás kérdése sokszor életkérdés. A fizetés kiutalás pedig természetszerű következménye az állás­nak. Volt növendékünk nem látta, hogy lehetetlen feladatot kíván tőlem. S m után ennek nem tehettem eleget, megneheztelt rám. Ügy látszik, az intézetben annyira teljesedett minden ké­relme, hogy kint az életben nem tudta elviselni, hogy ez a ké­relme nem nyert kedvező elintézést. Azonban 5 hónapi hallgatás után megszólalt és a következőket írta: »Nem tudom tovább halasztani azt, hogy bocsánatot kérve, ismét a mélyen tisztelt Igazgató úr »hálás« tanítványának mondhassam magamat. Meg­ragadva az alkalmat, elküldöm húsvéti jókívánataimat és egy­szersmind megígérem, hogy rövid időn belül hosszú levélben fogom elmesélni annak a hat hónapnak a történetét, amelyet eddig állomásomon töltöttem. Kérem Igazgató urat, ne tekint­sen hálátlannak és engedje remélnem, hogy ígért levelem meg­érkeztekor elnyerem bocsánatát.« Meg kell állapítanom, hogy a rövid időn belül ígért le­velet most (9 hónap múlva) sem kaptam meg. Lehet, hogy megint megneheztelt rám. A szeretet napján egészen természe­tes, hogy ezzel az esettel kapcsolatban felhívjam a figyelmüket arra, mit kerüljenek, hogy az emberek magukat szeressék. 1. Ügyeljenek arra, hogy ne lássanak mindenkiben eszközt a ma­guk céljainak szolgálatában. Az emberek semmi ellen sem tilta­koznak élesebben, mint az ellen, hogy eszköznek tekintsék őket mások céljainak szolgálatában. Ezen a téren csakis egy helyes felfogás lehet: valamennyien eszközök vagyunk Isten és a nemzet szolgálatában. 2. Másodszor ajándéknak tekintsék mindazt, amit a tanári testülettől, a szigorúan vett kötelességen 11

Next

/
Thumbnails
Contents