Budapesti Tanítóképző Intézet, 1932
.. ,;F i--- .. . » jenek kevesebb a szünetje, mint a diáknak. Az ezekkel való bánásmód legtöbbször durvább, mint a tanítónövendékkel való bánásmód. Ellátásuk, lakásuk átlagban silányabb, mint a tanítónövendéké. Azt hiszem, elég szempontot soroltam fel annak az igazolására, hogy a tanítónövendék élete kívánatosabb, mint a nemtanuló ifjak élete. Ennek az érvelésnek nyilvánvaló következménye: „öröm, hogy lehet tanulni“. Aki úgy látja, hogy ez az érvelésem nem meggyőző természetű, annak azt mondom, vonja le álláspontjának következményét. Ez a következmény pedig nem más, mint az, hogy tanítónövendék helyett legyen iparostanonc, kereskedőtanonc, kifutó fiú, gazdasági alkalmazott, stb. 2. Úgy érzem, hogy első érvem áttörte a tételemmel szemben támasztható kétkedés frontját, amelyet a következőkben egészen fel akarok göngyölíteni. A tanítónövendék és a nem-tanuló ifjú között nemcsak az a különbség, hogy élete átlagban kedvesebb, kívánatosabb, hanem lényeges különbség állapítható meg munkájuk célzata szempontjából is. A nem-tanuló ifjú anyagiakért dolgozik. A tanítónövendék pedig szellemiekért: önmaga lelki emelkedéséért dolgozik. A nem-tanuló ifjú szellemileg az év végén majdnem ugyanazon a színvonalon áll, mint az év elején; ezzel szemben a tanítónövendék maga is érzi, hogy minden évben emelkedik. Ez a lelki emelkedés érték, amelyért érdemes fáradni. Ez is lényeges érv a tétel szolgálatában. Tehát öröm, hogy lehet tanulni. 3. A nemzet életében minden munkának elvben egyenlő az értéke. Értékes az iparos munkája, értékes a kereskedő munkája, értékes a gazdasági alkalmazott munkája, stb. Azonban ennek az állításnak az igaz volta mellett meg kell mondanom azt is, hogy az általános tétel alól van egy kivétel. (Azt szokták mondani, hogy a kivétel megerősíti a szabályt.) Ez a kivétel azt jelenti, hogy a tanítás munkája fölérendelt természetű az állam életében folyó más munkákkal szemben. Amennyiben minden foglalkozási ág területén olyan kötelességtudással, lelkiismeretességgel folyik a munka, mint amilyen kötelességtudást, lelkiismeretességet a nevelés, az iskola átplántált az egyesekbe. Így méltán örülhet az az ifjú, aki erre a fölérendelt munkakörre előkészülhet. 4. Azonban a tanító munkája nemcsak a közösség, a nemzet szempontjából értékesebb minden más munkánál, hanem az egyes szempontjából is kívánatosabb, kellemesebb minden más munkánál. Hasonlítsuk össze például a favágó munkáját a tanító munkájával. A favágó általában nem lelki szükségletből, hanem kötelességből vág fát. Igaz, hogy a volt német császár is vág fát, de csak addig, ameddig ezt a test gyakorlása, a test edzése kívánja. A favágó akkor is vágja még a fát, amikor a teste már pihenni 5
