Budapesti Tanítóképző Intézet, 1931
idejében felismerni a bajt önmagukba n.“ (E. Sz. A. I. 14. 1.). Pedagógiai ereje élénk összeköttetésbe hozta nemcsak a tanügy kiváló képviselőivel (Gönczy Pál stb.), hanem korának közoktatásügyi minisztereivel is. Kiváló tanári munkássága magáravonta báró Eötvös József figyelmét, aki 1869—70. iskolai évben a tanítóképzés tanulmányozására Svájcba küldte. — Hogy milyen közel volt annak idején Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, azt mutatja többek között az a nyilatkozata, amely szerint voltak a Néptanítók Lapjának olyan számai, amelyeket úgyszólván a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel együtt szerkesztett. A Néptanítók Lapjának 22 éven át volt a szerkesztője. Aki röviden akar tájékozódni a Néptanítók Lapja akkori szelleméről, Gyertyánffy István életbölcseségéről és emberismeretéről, az olvassa el az e laptól való búcsúzását az 1895. év utolsó számában. Ennek a szellemnek egyik kifejezője a következő mondás: „Előttem mindig az ügy lebegett és nem az emberek. E miatt kellett sokszor kollízióba jönnöm az emberekkel. Nem kerestem — bár könnyen megtalálhattam volna — a népszerűséget. Én a kötelességteljesítésnek voltam — lehet, hogy sivár és unalmas, de — mindig következetes hirdetője.“ (Néptanítók Lapja 1895. 980 1.). i89^-ben panaszkodik az ideálok kultuszának süllyedésén, amikor azt mondja: „. . . e kultusz hívei maholnap, mint az özönvíz előtti mammutok kerülnek erkölcsi életünk múzeumába.“ Vájjon a jelen embere hogyan látja ezt a kérdést? Hol vannak ma az ideálok? . . . Gyertyánffy István nyomdokain azt kell hirdetnünk, hogy a gyakorlati életet az ideálok szerint kell irányítanunk, — tetteinket eszményekkel kell telítenünk. Gyertyánffy István olyan nagy jelentőséget tulajdonít az iskola egységes nevelői szellemének, hogy azoknak az iskoláknak a tanító- és tanártestületeit, melyekben ez az egységes nevelői szellem hiányzik, a középkor rablólovagjaihoz hasonlítja. „Ezek anyagi javaiktól fosztogatták ki az embereket, amazok pedig ama szellemi javaktól fosztják meg az ifjúságot, amelyek jogosan megillették volna őket.“ 12
