Budapesti Tanítóképző Intézet, 1931

pasztalat és az öngondolkozás.“ (Az Ellenzéki Szellem Az Iskolában. 4. 1.) Gyertyánfíy István nem meddő elméletet, rideg formát, mechanikus sablont, hanem eleven életet kívánt a pedagógia területén. Azt mondja: „A kor majomi szeretettel csüng a maga teória-szülöttein és nem akar kibocsátani egyet sem karjai közül... A tanügy külterjileg, ameddig csak a pénzzel győzni lehetett, rohamosan gyarapszik. — így kezd nálunk az iskolai ámítás és szemfényvesztés valóságos művészetté és tudománnyá kifejlődni.“ (Az E. Sz. Az I. 45. 1.)

Gyertyánfíy István az úgynevezett magas régiókban hamis fényt árasztó pedagógiával szemben a hétkönapok lelkiismeretes munkáját, az eredményes gyakorlati nevelői tevékenységet dicsőíti. Ilyen becsületes, gyakorlati nevelői munkát fejtett ki egykori tanára: Szabó György, akiről Gyertyánfíy, mint hálás tanítvány, következőként emlékezik meg: „. . . ma már a Szabó-féle tanári jellem olyan, mint a közforgalomból kiment pénz. Nincs kelete. Az ilyen ember ma már anachronismus. Nem értik meg. Az ő idealismusa — nevetséges sentimentalismus; humanitása és tanítványai iránt való szeretete — együgyűség vagy tekintély-feladás. Türelmessége — gyávaság; szívessége — lágyság; nyiltszívűsége — bárgyúság; szerénysége — élhetetlenség vagy ostobaság; önfeláldozó ügybuzgalmára a rágalom és gyanúsítás töviskoszorúja várakozik. Igazságossága, egyeneslelkűsége pedig a sértett önérzet fütyköseit zúdítja maga ellen. Óh, te Szabó-féle szánandó idealista, ki elégnek tartod csupán saját iskoládnak élni... Ki vagy te? Vannak-e összeköttetéseid az Olympuson? Hisz, ha belső ösztönödnek engedve, meg is jelensz néha-néha az irodalom terén, a te naiv lelkesedésed hangjait meg sem érti tán senki és bizonyos lehetsz benne, hogy a te hitelvesztett „papírjaidat nem fogják „jegyezni“ az irodalom börzéjén.“ (A. E. Sz. A. I. 41—42. 1.).

Gyertyánfíy István alapvető jelentőségűnek tartja azt az elvet, hogy bensőnket magunk, a saját erőnkkel fejlesz- szük tovább. Ennek a legjobb eszköze a naplóírás. Azt írja unokahúgának — Pólinak —: „. . . a napló életed tükre, amelynek az a rendeltetése, hogy ismerd meg belőle lelke9