Budapesti Tanítóképző Intézet, 1929

Drozdy Gyula modori gyak. isk. tanító, a szaktanár szerpét pedig Quint József volt szíves elvállalni. A szaktanár meghallgatta, hogy a tanítónövendék tárgyi szempontból hogyan készült elő a tanításra. Majd párbeszédes alakban megbeszélték, hogy a közlekedő edényeket miféle egyszerű eszközökkel értetheti meg a tanító.»

Tehát már az első találkozás alkalmával Quint József tanításra készített elő, tanításomat meghallgatta, megbeszélésében élénk résztvett s — különös játéka a sorsnak — nevünk a tanügyi sajtóban már az első találkozás után egymás mellé került.

Már ennél az első találkozásnál vonzalmat éreztem a velem egykorú Quint József iránt. Hogy az ő lelkében is nyomokat hagyhatott közös szereplésünk, azt abból következtetem, hogy az egyhónapos tanfolyam közös kirándulásain sokszor hozzám csatlakozott, velem beszélgetett. Egyszer a budai hegyek között voltunk kiránduláson. A társaságtól kissé elmaradtunk s bementünk az erdőbe. Ő növényeket szedegetett, azokat vizs- gálgatta, szerkezetüket, környezetüket nekem magyarázta. Ennek hatása alatt egyszercsak azon vettem észre magam, hogy a növényeket, a bogarakat, a madarakat, az egész természetet más szemmel nézem, mint azelőtt. És mikor a tőle hallottak alapján egy-egy virágot, bokrot, a körülötte zsongó életet vizs- gálgattam s ő látta, hogy gondolatait megértem, átérzem, hirtelen azt kérdezte:

— Nem ez az igazi természetismeret? S vájjon ezt ismertetjük mi a népiskolában?

Gondolatom végigröppent az akkori természetrajztanítás anyagán, módján s bizony az ő irányítása után azt nagyon sivárnak, élettelennek láttam. Ennek a beszélgetésnek hatása alapján nemsokára természetrajzi cikkeket írtam a «Gyakorló- iskolába» meg a «Néptanítók Lapjába».

A tanfolyam után csak két év múlva találkoztam vele. Akkor, mikor a vallás- és közoktatásügyi miniszter a népművészet tanulmányozására küldte szerte az országba. Akkor keresett fel Modorban s néhány órát sétálgattunk az ottani «Harmónia» csendes, elmerülésre, tiszta érzések kiváltására alkalmas kies tájai, suttogó fenyőfái között. Természetes, hogy séta közben is pedagógiai dolgokról beszélgettünk, miközben soksok olyan gondolatot vetett fel, melyektől szabadulni nem tudtam, de nem is akartam.

Azután 1918. júliusában, itt ebben az intézetben rendezett testnevelési tanfolyamon találkoztam vele. Ekkor már ő volt ennek az intézetnek igazgatója s a tanfolyam egyik előadója. A tanfolyam végén a vallás- és közoktatásügyi miniszter a tanfolyam vezetőségének meghallgatása alapján, a tanfolyam hallgatói közül kiválasztott nyolcat, akiket az ország különböző részeiben tartandó tanítói testnevelési tanfolyamokra küldött ki előadóknak. Soha sem mondotta, de éreztem, hogy az

15