Budapesti Tanítóképző Intézet, 1929

Drozdy Gyula modori gyak. isk. tanító, a szaktanár szerpét pedig Quint József volt szíves elvállalni. A szaktanár meghall­gatta, hogy a tanítónövendék tárgyi szempontból hogyan ké­szült elő a tanításra. Majd párbeszédes alakban megbeszélték, hogy a közlekedő edényeket miféle egyszerű eszközökkel értet­heti meg a tanító.» Tehát már az első találkozás alkalmával Quint József taní­tásra készített elő, tanításomat meghallgatta, megbeszélésében élénk résztvett s — különös játéka a sorsnak — nevünk a tan­ügyi sajtóban már az első találkozás után egymás mellé került. Már ennél az első találkozásnál vonzalmat éreztem a ve­lem egykorú Quint József iránt. Hogy az ő lelkében is nyomo­kat hagyhatott közös szereplésünk, azt abból következtetem, hogy az egyhónapos tanfolyam közös kirándulásain sokszor hozzám csatlakozott, velem beszélgetett. Egyszer a budai hegyek között voltunk kiránduláson. A társaságtól kissé elmaradtunk s bementünk az erdőbe. Ő növényeket szedegetett, azokat vizs- gálgatta, szerkezetüket, környezetüket nekem magyarázta. En­nek hatása alatt egyszercsak azon vettem észre magam, hogy a növényeket, a bogarakat, a madarakat, az egész természetet más szemmel nézem, mint azelőtt. És mikor a tőle hallottak alapján egy-egy virágot, bokrot, a körülötte zsongó életet vizs- gálgattam s ő látta, hogy gondolatait megértem, átérzem, hirtelen azt kérdezte: — Nem ez az igazi természetismeret? S vájjon ezt ismer­tetjük mi a népiskolában? Gondolatom végigröppent az akkori természetrajztaní­tás anyagán, módján s bizony az ő irányítása után azt nagyon sivárnak, élettelennek láttam. Ennek a beszélgetésnek hatása alapján nemsokára természetrajzi cikkeket írtam a «Gyakorló- iskolába» meg a «Néptanítók Lapjába». A tanfolyam után csak két év múlva találkoztam vele. Akkor, mikor a vallás- és közoktatásügyi miniszter a népmű­vészet tanulmányozására küldte szerte az országba. Akkor ke­resett fel Modorban s néhány órát sétálgattunk az ottani «Har­mónia» csendes, elmerülésre, tiszta érzések kiváltására alkal­mas kies tájai, suttogó fenyőfái között. Természetes, hogy séta közben is pedagógiai dolgokról beszélgettünk, miközben sok­sok olyan gondolatot vetett fel, melyektől szabadulni nem tudtam, de nem is akartam. Azután 1918. júliusában, itt ebben az intézetben rende­zett testnevelési tanfolyamon találkoztam vele. Ekkor már ő volt ennek az intézetnek igazgatója s a tanfolyam egyik elő­adója. A tanfolyam végén a vallás- és közoktatásügyi miniszter a tanfolyam vezetőségének meghallgatása alapján, a tanfolyam hallgatói közül kiválasztott nyolcat, akiket az ország külön­böző részeiben tartandó tanítói testnevelési tanfolyamokra kül­dött ki előadóknak. Soha sem mondotta, de éreztem, hogy az 15

Next

/
Thumbnails
Contents