Budapesti Tanítóképző Intézet, 1929

ideális képeinek kialakítását célozzák. Sok gyűlésen vet fel módszeres kérdéseket. 1915. májusában szolgálattételre berendelték a minisztériumba, ahcd még jobban láthatták rendkívüli qualitásait. 1916-ban — 10 évjes tanár karában — kinevezték intézetünk igazgatójává. Azóta fokozottan fé'ltő gonddal körülvett mindent, ami intézetünkre vonatkozik.

Az intézet iránt való szeretete kifejezésre jut abban is, hogy ő előljárt azok sorában, akik az intézethez tartozók érdemeit elismerték. Példát mutatott abban, hogyan kell azok iránt szeretetet ébreszteni. Az intézet földszinti folyosója ékesen beszél arról, hogy menqyire becsülte ennek az intézetnek a történetét. Mindig kegyelettel adózott elődjének: dr. Baló József emlékének. A József-napra kapott virágokból mindig Baló Józsefnek is jutott. Ápolta intézetünk elhalt tanárai iránt való kegyeletet is. Időnként felkereste intézetünkníek még életben levő volt igazgatóját: Gyertyánffy István főigazgatót. Közreműködött abban, hogy intézetünk egyes tanárai igazgatói címet kapjanak. Öröme vojt abban, ha a tanártestület egyes tagjait ünnepelhette. Gondoljunk a Sztartkó Béla, Horvay Ede, Snasel Ferenc és a Németh Sándor-ünnepélyekre, amelyeken mind az ifjúság, mind Quint József, mind az ünnepeltek beszédeiből épülhettünk. Gondoljunk azokra az írásokra, amelyeket az 1926—27. évi értesítőben Horvay Edére, Snasel Ferencre és Sztankó Bélára vonatkozólag találunk. Azonban nemcsak elhalt, nyugalomba vonuló és kitüntetett kollégáink érdemeit méltatta, hanem általában tanártársait sokra becsülte.

Részint közvetlenül, részint a tanártestületen keresztül állandóan figyelemmel kísérte az intézet növendékeinek magatartását, szorgalmát és előmenetelét. Vájjon tudják-e az intézet jelenlegi és volt növendékei, hogy egykori igazgatójuk milyen büszke volt rájuk. Ha megtörtént, hogy intézetünk növendékei együtt, vagy részlegesen valahová úgy mentek, hogy ő valahonnan megpillanthatta őket, örömtől sugárzó arccal mondta: «Nini, ott mennek a mi fiaink!» Megállt s végignézte az egész sort. Ebben a mondásban annyi szeretet, melegség volt, amelyre bátran mondható, hogy atyai érzés volt.

Intézetünkben kiemelkedő nevelői mozzanatok voltak mindig a József-napi ünnepélyek. Ezeken az ünnepélyeken nem személyes ünnepeltetést láttam, hanem alkalmat arra, hogy az intézet vezetője különösebben ragadhassa meg az ifjúság lelkét és vezethesse. Mindig talált olyan problémákat, amelyek az ifjúságot érdeklik és mindig tudta ezeket a kérdéseket olyan formában az ifjúság elé állítani, hogy azok lelkét megkapta. A magam részéről érdekelt az, vájjon művészi beszédei hogyan formálják át tanítványainak lelkét. Ezért 1927-ben március 19-ike után a II. évfolyamtól (ezek most V-öd évesek) a következő kérdésre kértem rövid választ: «A józsef-ünnepély mely részlete ragadta meg a lelkemet s ennek a hatása alatt mennyiben vál11