Budapesti Tanítóképző Intézet, 1900
30 körül Zenggbe értünk. Itt első dolgunk volt megtekinteni az ódon várost s a mellette lévő és restaurálás alatt álló Nehaj-várat. Meglátogattuk az állami dohánygyárat is, melynek barátságos igazgatója és főellenőre igen szívesen láttak, sőt miután megtudták, hogy az utazótársaság szerényen van ellátva anyagi eszközökkel és hogy az a terve, hogy a reggelig Zenggben veszteglő hajón hálhasson, nem vihető keresztül, a dohánygyár egyik üresen lévő helyiségében éjjeli szállást is rendeztettek be számunkra. Fogadják e humánus és a tanuló ifjúság iránt oly melegen érző hivatalnokok e helyütt is hálás köszönetünket. Az érkezés napján megfürdött a társaság Zenggben és a tenger 14°-os kristálytiszta vize üditőleg hatott az ifjakra. Fürdés közben a sziklákra tapadva bőségesen található echinuszokból gyűjtött az ifjúság. Másnap reggel 5 órakor indultunk vissza Fiúméba, a hová'fél 10 órakor érkeztünk meg. A hajón a Hymnusz és a Szózat eléneklésével emlékezett meg az ifjúság jun. 8-ról, a koronázás évfordulójáról. Elfoglalva szállásunkat a susáki vendéglőben, első dolgunk volt a Whitehead- féle világhírű torpedógyár megtekintése, a hol az egyik kirendelt mérnök szives készséggel kalauzolt bennünket; megismertük a torpedó részeit, készitésének módját és hogy mikép töltik meg pár száz athmoszféra nyomású sűrített levegővel, a mely az elsütött torpedót annak bámulatos szerkezeténél fogva a megadott mélységben és irányban a viz alatt hajtja 1000--2000 méter távolságig is. Sőt, mivel épen ilyen lancirozási gyakorlatokat is tartottak üres torpedókkal, kettőnek tanúi is voltunk. A torpedógyárból a petroleum- finomitó-gyárba tértünk, a hol szakszerű magyarázat kíséretében a finomítás módját és termékeit s a különböző eredetű (amerikai, orosz- országi, galicziaij petróleumok között levő különbségeket ismertük meg. Eltelvén a délelőtt, ebédre tértünk s ezután a kristálytiszta vizű Recina mellett meredek és magas hegyszakadék és hegyfalak között levő Schmidt és Meynier-féle hires papírgyárat néztük meg. Másfél óráig tartott e gyárban való tartózkodásunk, a hol a papír- gyártás minden fázisát egész az iskolai irkák vonalzásáig szakszerű magyarázat kíséretében volt alkalmunk megtekinteni. Ezután prog- rammunkhoz híven, hajón Abbáziába, ezen bámulatos szép fürdőhelyre rándultunk ki, melynek szép fekvése és valóságos délszaki növényzete gyönyörködtette a társaságot; a babérfa-erdők és mirtuszok, a pálmák, narancs- és czitrombokrok, a czipruszok és az országút szélére ültetett és virágzó magnoliafák jellemzik e fürdő flóráját. Mivel a nyolcz órakor induló hajóval kellett visszatérnünk Fiúméba, csak annyi időnk maradt, hogy megfiirödhessünk a tengerben. Tekintve a tenger homokos fenekét és vizének 18°-njfi hőmérsékét, e fürdésünk sokkal élvezetesebb volt a zenggi fürdésnél. Abbáziában a parthoz közel egy delfint is volt alkalmunk látni, a mint bukdácsolva úszott a tenger hullámaiban. Első tekintetre czápának véltük a hatalmas állatot.