Kegyes Tanítórendiek főgimnázuma, Budapest, 1921

II. Emléklapok

egyetlen sugára, azonnal kibocsátja a szívhez szóló üzenetek galambját, szájában a béke olaj ágával. És a harcba belefáradt, szenvedésbe belefásult népek boldogan figyelnek föl a galamb szárnycsattogásának hallatára s szív őket-lelköket tárják föl befogadására. De hiába. A hatalom elvakult birtokosai nem hagyják leszállani, lelketlenül tovább hessegetik a szegény galambot, mely így kénytelen visszatérni a bárkába. Ám azért az új Nóé nem csügged. A visszatért helyett megint újabb meg újabb galambot bocsát ki a látóhatár kikémlelésére. A szeretet makacsságával és a kötelességtudás rendületlen szívósságával folytatja békeközvetítő tevékenységét, mellyel, ha többet nem, annyit mindenesetre elér, hogy a küzdő népeket megóvja a végső kétségbeeséstől s fenntartja bennök a jobb jövő reményét.

Péter sziklája lassankint úgy magasodik föl a népek tudatában, mint a kietlenre tarolt sivatag egyetlen mosolygó oázisa, mint a végtelenségbe vesző óceán magános szigete, melyet a bősz habok hiába próbálnak víz alá meríteni. Pedig ugyancsak vad dühvei fenekednek ellene. Állandóan ott tarajlanak lábainál s ágaskodnak megvíhatatian magasai felé. Hiába. Benedek pápa minden csábítás, fenyegetés, fizikai és erkölcsi nyomás dacára megmarad annak, aminek hivatása szerint lennie kell : az egyetemes egyház fejének, aki egyenlő szeretettel ölel keblére minden embert, egyenlő gondossággal iparkodik enyhíteni minden szenvedő kínját, tartozzék akár az egyik, akár a másik táborba.

De ez még nem minden. A Szentatya tevékenysége korántsem merül ki a békeközvetítésben. Épen olyan buzgalommal és fáradhatatlan szeretettel dolgozik a háború pusztító hatásainak mérséklésén és a szenvedők könnyeinek felszárításán. Buzgalmánál csak találékonysága nagyobb. Úgyszólván hónapról-hónapra újabb meg újabb kezdeményezéssel lepi meg a világot s addig nem nyugszik, mig sürgetéseivel ki nem esdi a harcoló felek beleegyezését. Szamaritánusmunkájának eredményeit csak az tudná pontosan összegezni, aki számba tudná venni, hány könnyben ázó szem derült általa mosolyra, hány gyermekét, férjét és apját visszanyert édesanya, hitves és gyermek arcán virult ki ismét az öröm és megelégedés rózsája.

Szeretetni űvét akkor sem szünteti meg, mikor a háborút a békének még gonoszabb korszaka váltja föl. A természetes életföltételektől erőszakkal megfosztott s ezért mérhetetlen nyomorba jutott népekhez egyedül ő közeledik vigasztaló jóbarátként. Szerető atyai szivből fakadó igéivel elcsitítja fájdalmukat, jótékonyságának bőségével behegeszti sebeiket. Bár maga is koldusszegény, mégis milliókat meg milliókat áldoz a mások szegénységének enyhítésére. Nem tesz különbséget nemzet és nemzet között. Vigasztaló szavával és fejedelmi adományaival ott van mindenütt, ahol szenvedést és nyomort lát.

Nekünk magyaroknak, kiket ellenségeink gonoszsága és tulajdon vétkünk a nemzetek Hamupipőkéjévé tett, szintén bőven volt alkalmunk tapasztalni a nagy halott jóindulatát és szeretetét. Mikor a bolsevizmus szörnyű lázálmából föleszméltünk, ő volt az első, aki diplomáciai viszonyba lépett velünk. Elküldte közénk követét, hogy általa vigasztaljon bennünket és szeretetének balzsamával gyógyítgassa sebeinket. Világokat átfogó szamaritánus munkájában is sokat áldozott reánk. Atyai szivét meghatotta Oroszországban szenvedő véreink keserves sóhajtozása és nélkülöző gyermekeink sirása s szinte erejét felülmúló adományok és pénzösszegek küldésére ösztönözte. De egyébként is szivesen ragadott meg minden alkalmat, hogy nagy elhagyottságunkban és szerencsétlenségünkben bátorítson bennünket. Ezért az elvesztése fölött érzett fájdalom kétszeres éles