Kegyes Tanítórendiek főgimnázuma, Budapest, 1921
II. Emléklapok
séggel hasított bele szivünkbe. Hiszen mi nemcsak pápát, nagyszerű emberbarátot veszítettünk benne, hanem azonfelül elveszítettük kevésszámú barátaink és megértőink legjobbját, aki mindenképen rászolgált, hogy nevét sűrűn beleszőjük imádságos megemlékezéseinkbe. XI. PIUS PÁPA. «Fluctuat nec mergitur — hányódik, de el nem merül.» Ez az Anya- szentegyház történelmének rövid képlete s ennek reflexeként az Egyházzal meleg együttérzésben élő lelkekben majd aggódás és bizalom, majd elszomo- rodás, megnyugvás és örömre derül és érzései váltakoznak. Ilyen érzelmi hullámzást hozott a hivő katholikusokra XV. Benedek halála és XI. Pius megválasztása. 1922. január 22.-én meghalt XV. Benedek, a békepápa. Halála nem csak azt a szomorúságot és fájdalmat idézte föl, mely eltölti a Szentszék iránt hódolatos, fiúi lelkülettel érző katolikusokat, valahányszor a világegyház feje, Szent Péter utóda sirba száll. XV. Benedek halála mélységes megdöbbenést jelentett az egész művelt — katolikus és nem katolikus — világra, mivel benne a nemzetek összebékülésének legigazibb apostola, a világbéke és kulturális újraépítés útmutató tűzoszlopa hanyatlott le. Békepápának nevezte el kora s valóban a világbéke apostola volt, ki halálos ágyán is néhány órával elköltözése előtt a béke gondolatával foglalkozott s a béke szavait suttogta. «Imádkozzunk a békéért!» «Mi szívesen adjuk életünket a világ békéjéért.» XV. Benedek pápa halála az egész világnak, de főleg a békét és méltányló megértést sóvárgó, elnyomott magyarságnak súlyos veszteség volt! Isten irgalmas szeretete azonban nem engedte hosszúra nyúlni e szomorúságot. Rövidesen beteljesült az Üdvözítő Ígérete, melyet az apostolok személyében az Egyháznak tett: «Szomorúságtok örömre fordul!» Alig temette és siratta el az Egyház az elhunyt pápát, a biborosi kollégium világgá üzente az örömhírt: Habemus Pápám! Mire válaszul ezrek ajkán, ezer nyelven fiúi hódolattal, imádságos lélekkel zengett föl a himnusz: «Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!» Az uj pápa XI. Pius, előbb Ratti Achilles milánói biboros-érsek, a könyvek csendes és komoly világából — melyben a diákság is él — emelkedett szent Péter székébe, a legősibb és legszentebb fejedelmi trónusra. Tanulmányai befejezése és pappá szenteltetése után hamar visszatért a könyvek és tudományos munka hallgatag birodalmába, hol majdnem negyven évet töltött, később már előkelő minőségben, t. i. mint a hires milánói Ambrosiana, legutóbb pedig, mint a világhírű vatikáni könyvtár prefektusa. Innen ragadta ki meglepetésszerűen 1918. áprilisában XV. Benedek kitüntető elhatározása, melynél fogva lengyelországi apostoli vizitátorrá neveztetett ki. Most már tüneményes gyorsasággal és fényességgel emelkedik pályája. Három év múlva 1921. őszén már milánói biboros-érsek és 1922. február 9.-én tiarával a fején az Anyaszentegyház látható feje, az Ur Krisztus földi helytartója.
