Kegyes Tanítórendiek főgimnázuma, Budapest, 1912

Bartos József

IV

1853. szeptember 6-án szülelett Léván, polgári családból. A VII. gimnázium elvégzése után, 1871-ben lépett a piaristarendbe. A VIII. osztályt Kecskeméten tanulta. Az érettségi után Rózsahegyre került, ahol theologiai és filozófiai tanulmányait végezte, de ugyanekkor már tanári működését is megkezdte az ottani gimnáziumban. Theologiai tanulmányainak befejeztével 1877-ben áldozópappá szentelték és 1880-ban tanári oklevelet szerzett. 1882-ig Nyitrán tanított, azóta pedig főgimnáziumunkban, amelynek 1908 óta igazgatója.

Ezek mögül a hideg és az avatatlan számára semmitmondó adatok mögül egy kedves, jólismert arc elevenedik meg a Bartos József ismerői előtt: egy jó embernek, egy nemes, igaz és mindenki előtt, aki megismerte, felejthetetlen egyéniségnek képe. Vannak emberek, akik rohamosan hódítják meg figyelmünket, érdeklődésünket, rokonszenvünket, egyéniségük erejével valósággal leigáznak, szembetűnő szellemi fensőségük tiszteletünket azonnal kikényszeríti és meg is tudja tartani; és mégis: sze- retetünket akárhányszor nem tudják megnyerni, a lelkesedés lassankint lehiil és a tisztelet az idővel egyenes arányban veszíti erejét. Bartos József nem ezek közül az erőszakos, hóditó egyéniségek közül való. Jellemének egyik leguralkodóbb eleme a minden föltünést aggodalmasan kerülő szerénység és imponáló egyszerűség. Aki megismerkedik vele, lehetetlen azonnal meg nem éreznie benne a melegszívű, érző, jó embert; de hogy egész belső értéke, erkölcsi és szellemi felsősége kibontakozzék előtte, ahhoz huzamosabban kell vele érintkeznie. Az ilyen embereket előbb megszeretjük, aztán becsülni kezdjük, de szeretetünket és becsülésünket az idő nem csökkenti, hanem fokozza. Jól esik közelükben lennünk, önkéntelenül is bizalmat érzünk irántuk és még a rájuk való gondolás is jól esik lelkűnknek. Közelségükben valami meghitt, meleg, rokonias érzés fog el; ha távol vagyunk tőlük, emlékük jóleső, fölemelő, megnyugtató. Bartos József ezek közül a voltakép megbecsülhetetlenül értékes egyéniségek közül való és ez magyarázza meg első sorban felnőtt tanítványainak hozzá való ritka ragaszkodását.

Szerénysége sohasem engedte az első sorba állni, de akiknek szükségük volt rá,‘mindig rátaláltak. És akiknek segítségére lehetett, azokat ő is mindig megtalálta. Sohasem követelt magának tiszteletet, mégis megkapta mindenkitől. Tekintélyét nem kemény szóval, nem hangos föllépéssel szerezte, hanem igénytelen, visszahúzódó, szerzetesi megjelenésén is átsugárzó szellemi kiválóságával. Az