IV. kerületi (belvárosi) községi főreáliskola, Budapest, 1916
A trónváltozás
30-ának, ifjú királyunk koronázásának látó tanúja volt, az nemcsak felejthetetlen fényt és pompát, szemkápráztató nemzeti nagy ünnepet és ünneplést látott s élt át, hanem annak lelke értékesebbé is lett. Szemtanúja, részese volt annak a nagyszerű megtestesülésnek, egyesülésnek, melyben — a koronázás által — a király és nemzete összeforr. Amikor egy új misztikus egyesülés indul meg a tagok és a fő, a nemzet és királya között, egyik a másiknak új életet, lelket adva. IV. Károly Őfelségét megkoronázva, a magyar nemzet új életre kelt. S jóllehet harangok kongtak, a puskák tüze ropogott, ágyúk bömböltek, mindezeket túlharsogta a nemzet szivéből, leikéből kitörő lelkesedés : Éljen a király! IV. Károly megkoronázásával a magyar szt. korona újra főt kapott, mely miként a Nap derűt ébreszt, fényt sugároz, virágot fakaszt: a szeretet virágát nemzete és királya között. Koronázásánál hangzott fel először a nemzet leikéből fakadó imádság: a magyar himnusz, mely a katonazene kísérete mellett, százezrek ajkáról szállt az Egek Urához kérve: „Nyújts feléje védőkart, ha küzd ellenséggel!“ Ifjú királyunk a szent dalt ott hallotta, ott ismerte meg igazán, hol csodákat művel a magyar vitézség, hol a magyar hazának hős fiai állanak őrt s harcolnak a királyért és hazáért, harcolnak mindnyájunkért. Annak a hazának fiai, amely — a király szavai szerint — erős támasza, fundámentuma a monarchiának. Ott a lövészárokban szerette meg a szent dalt s lelke mélyébe hatottak varázslatos szavai. Adja az Ég, hogy mielőbb teljesedjék a százezrek ajkáról elhangzott fohász, hogy a költő által Ígért s mindnyájunktól várva- várt nagy ünnep: a béke ünnepe mielőbb beköszöntsön, hogy hős katonáink a legszentebb kötelességüket elvégezve, legdrágább kincsüket : hazánkat, királyunkat megvédve, hazatérjenek, hogy „jöjjön el már egykor a jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezer ajakán“, hogy legyen boldog és hatalmas a magyarok hazája. Dr. Dobruczky János.
