IV. kerületi (belvárosi) községi főreáliskola, Budapest, 1915

I. Háborús líránk

7

Áradozó magasztalással adóznak költőink a magyar bakának, kinek keze, „mely az életet veti, mikor a rónán átrepül az alkony, s mely a halálból nékünk életet arat a Búgnál és a Száva-parton, — hitünk, hatalmunk, várunk, zord erőnk.“ (Mezey S.: Ének egy bakához). S felragyog a magyar honvéd dicsősége. Kárpát sziklabérceiről véres fejjel fut vissza az ellen. „Honvéd! Te mented meg csak a magyart!“ (Biiky Gy.: A honvéd). A magyar katonának, az egyszerű közlegénynek állít szép emléket Szepessy László, kinek közvetlen tapasztalatból is nem egy alkalma nyílt a magyar baka hősiességének megismerésére:

A közlegény vére ára,

Hogy itt ülsz a biztos házba;

Kalapot le hát előtte És babért rá mindörökre,

Mert legszebb szó a földtekén,

Legnagyobb cím: a közlegény.

A tábortűz mellett pihenő magyar katona hazaálmodó lelkét, honvágyát Peterdi Andor Katonák című verse pompásan fejezi ki. Határtalan bizalommal van a magyar katona iránt. Mikor „Zászlós vonatok katonákat visznek a határon túl és még onnan is tovább“ — lelke mélyéből kiált föl:

Ó, mi lenne vélünk, ha ti nem volnátok,

Mint dúvad befutná a barbár kozák A Retyezát völgyét, a sík Hortobágyot.

S a szűz magyar, messzi pusztákon át Vetésünket dúlná, mint förtelmes átok:

Katonák, katonák, katonák! . .

A ne*héz harcok minden iszonyatosságát átszenvedett sáros, gyűrött, golyószaggatott ruhájú magyar baka típusa Kiss Menyhért: A rongyos katona c. verse. Arcát „sebvirágok torzítják s vad szakáll-bozót virít képén.“ Ballábára biceg, tüdeje sípol egyszerű szürke harcosa a millióknak, ki elmondhatja magáról, hogy ott volt mindenütt,

Ki mindig marsol, támad, rohamoz,

De megadásra álmában se gondol.

Csillag és rendjel nincs a mellemen,

Ha megroppant sor visszakanyarog Hol ezer halál pokol tüze várt,

Mi törtünk oda, mentő magyarok. . .

Egyetlen vágya, hogy ha majd vége lesz az istenitéletnek, kis