IV. kerületi (belvárosi) községi főreáliskola, Budapest, 1913

I. Jablonszky János (1848-1913)

5

Az iskolát mindenek fölött szerette; az neki több volt, mint hivatásának egyszerű helye, valóságos életszükségletévé lett, második otthonává, ahová balsorsa elől menekült, ahol feledést, vigasztalást, szórakozást keresett. Azért majdnem minden idejét az iskolában töltötte. Akár volt órája, akár nem, minden nap reggel 8 tói déli 1 óráig; ott volt. Az óraközökben és üres óráiban mindig olvasgatott; ő volt a tanári könyvtár legszorgalmasabb látogatója. Helyettesítésre is ő vállalkozott mindig a legszívesebben. Annyira az iskolához nőtt, hogy a nagy szünidőben is rendesen bejárt s ez időben évek hosszú során át állandóan helyettesítette az igazgatót. De midőn a székesfővárosi tanács őt, mint a tanári kar szeniorát, Weszely Ödön igazgató helyett, 1908. december 5-től fogva az intézet ideiglenes vezetésével bízta meg, ezt a megbízatást nem szívesen fogadta el. S ámbár feladatának a leghívebben megfelelt s lelkiismeretes pontossággal végezte teendőit, nagy örömmel üdvözölte az új igazgatót, dr. Kopp Lajost, midőn ez őt 1909 július 8-án fölváltotta s boldog volt, hogy azontúl ismét csak egyszerű tanár lehetett. Szerette a hivatását, az iskola volt az ő éltető eleme; itt jól érezte magát, barátságos és vidám volt. Ezenkívül csak még egy kedves sportszenvedélyének, a vadászatnak élt, annak szentelte minden szabad idejét. Délutánokon vagy szünnapokon vállára akasztotta a puskáját s bebarangolt valami vidéket, többnyire egyedül vagy legfeljebb másodmagával. Társaságban csak nagyobb vadászatokra indult, ami azonban ritkán esett meg. Ellenben akárhányszor oly napokon, amidőn tanítania kellett, a fölkelő nap már künn találta őt az erdőben vagy mezőn s mire a többiek fölkeltek, ő már vitte haza vadászzsákmányát s 8 órára az iskolában volt. E kettős foglalkozásában, mint tanár és vadász, úgyszólván kimerült egész tevékenysége.

Sokat olvasott, de leginkább csak szórakozásból, legfeljebb a tanításban értékesítette, ami újabbat megtudott. Egyéb munkához hiányzott a kellő nyugalma. Mert úgy az iskolához való ragaszkodásának, mint vadászati kedvének mélyebb lélektani gyökerei voltak s az ő szerencsétlen családi körülményeiben lelik magyarázatukat. Az isteni gondviselés ugyanis három gyermekkel áldotta meg, két fiúval s egy leánnyal, de nem adta meg neki azt a kegyet, hogy fiaiban öröme is teljék s gyarapodásukat, fejlődésüket avval a megnyugvással szemlélhesse, mely minden földi bajért, szerencsétlenségért bőven kárpótol. Mert a kicsinyek fejlődésében s a felserdült gyermekek boldogulásában lelik a szülők minden boldogságukat. Gyermekeik sorsa képezi legfőbb gondjukat és semmi fáradságot, semmi áldozatot nem sajnálnak értük, hogy akár a maguk élete árán is biztosítsák a jövőjüket. Minden gondolatuk az övék, minden imájuk értük száll az Éghez. S amilyen lélekemelő boldogság számukra, ha imájuk meghallgatásra talál s gyermekeiket testben, lélekben virulni látják: olyan lesújtó