IV. kerületi (belvárosi) községi főreáliskola, Budapest, 1911

I. Szép Ilonka

15

Vörösmarty különben sem volt a jellemzés mestere. Nem volt nagy emberismerö, nem ismerte az élet realizmusát annyira, hogy érdekes, egyéni jellemeket alkothatott volna. Az embereket bizonyos idealizmussal nézte s így rendesen típusokat teremtett. Ennyiben még a klasszicizmus költöjeként mutatkozik ; a klasszikus költészet hősei is ideális típusok, nem egyének, hanem eszményített alakok. Láttuk Vörösmarty époszaiban, hősei mennyire nem változatosak jellem tekintetében. Zalán futásában épen a főhős, Árpád, jelleme elmosódott; nem a honfoglalás kiváló egyénisége, hanem átlag vezér-tipus.

Figyelemmel kisértük eddig a költemény három alapelemének összealakulását, kikutattuk motívumaik eredetét a költő élményei és olvasmányainak emlékei között; láttuk, mint kapcsolódik a költemény tárgya egyes szálaival nagyobb, összefüggőbb egészbe, a költő többi alkotásai és kortársai művei közé, s hogyan lesz egy egész művészi irány, a romanti- cizmus terméke és tipikus képviselője. Most még egy kérdés megoldása marad hátra, melynek tárgyalásunk folyamán bizonyára többször föl kellett vetődnie.

Miben áll tehát a költő eredetisége, a költői képzelet alkotó ereje, ha ime ki tudtuk mutatni, hogy a költemény mennyi mindenféle tarka-barka idegen elemből forrott össze?

A kérdésre könnyen megadhatjuk a feleletet. Hasonlítsuk össze csak egy pillanatra ezt a költeményt kortársai forrásként idézett műveinek akármelyikével, rögtön szembe szökik az az óriási különbség, amely közöttük fönnáll. S ha azok közül bármelyikről is ki lehetne mutatni, hogy teljesen eredeti s költője leg önállóbb alkotása, vájjon fölcserélnők-e a Szép Ilonkával, melynek forrásait ilyen részletesen fölkutattuk? Bizonyára nem! Sőt még a világirodalom legnagyobb klasszikusainak itt idézett művei közül, melyikkel nem venné föl a versenyt ez a kis műremek ?

A költő eredetisége és ennek értéke tehát nem abban áll, hogy olyan tárgyat találjon ki, mely teljesen új és semmiféle más költői alkotással nem áll rokonságban. Az eredetiség értéke nem a kitalálásban, az invencióban van, hanem a kifejezésben és a diszpozícióban. Ez emeli ki magasra Vörösmarty költeményét is kortársaié közül. A költői fantázia, mint általában semmiféle fantázia, nem alkot új képzeteket, hanem mindig meglévőkből: emlékképekből, élményekből alkot magának egy új világot. Az életből táplálkozik állandóan s ennek elemeiből alkotja a maga szebb, különösebb, varázslatos életét. Nyelvének erejével, kifejezéseinek bűvös hatalmával úgy állítja elénk az élményt, ahogyan azt sohase vettük volna észre, új kapcsolatban, új, eddig nem látott színekben.