Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1940

A kolozsvári bevonuláskor.

{A szeptember 15-i ünnepélyen előadta dr. Kring Miklós tanár.)

Amikor augusztus 30-án éjtszaka, a második belvederei döntés után örömtől újjongó tömeg fogadta a Keleti-pályaudvaron a magyar államférfiakat, Teleki miniszterelnök azt mondotta: nem akar virágos szavakat szólni; kell, hogy a nemzet ez örömórájában is a sorsfordulattal kapott feladat nagyságára gondoljon és magábaszálljon. Gondoljon arra minden magyar ember, még a legkisebb is, hogy tőle is, az ő beszédétől és cselekedeteitől is függ, érzi-e majd a visszakapott ősi föld és népe, hogy hazatért. Függ pedig elsősorban azoktól, akik most készülnek jövendő hivatásukra, függ a magyar ifjúságtól, Magyarország leendő vezetőitől. A mi örömünnepünknek is tehát a magábaszállás ünnepének kell lennie, a hálás visszaemlékezés azokra, akiknek részük volt a várvavárt eseményben.

Kisdiákkoromnak egyik legszebb emléke éled újra lelkemben. A Felvidék, Erdély, Bánát, és Bánság már elveszett, de oláh katonaság szállta meg Győrt és Székesfehérvárt is, Sopronra az osztrák nyújtotta ki kezét, Pécsre és Szigetvárra szerb katonák vonultak be. Mi pedig, a kis, szabadnak maradt magyar föld diákjai lelkesen ünnepeltük darutollas csapatai élén az ősi Dunántúl virágos városába bevonuló fővezért. Gyermeklelkünk ösztönösen érezte, hogy a fehér lovas nyomán magyar élet indul. Húsz esztendő telt el azóta. Birodalmakat és trónokat söpört el az idő. Sohasem gondoltam, hogy e két, kemény megpróbáltatásokkal teli évtized után a kisdiák életének drága emléke még mindig élő valóság marad.

Amikor a magyar állam feje bevonult Erdély fővárosába, Kolozsvárra, milliók álltak meg gondolatban előtte. Nehéz volna szavakba foglalni, hogy mit köszönhet neki nemzetünk. Szinte szemünk láttára került délceg alakja az Árpádok, Hunyadiak, Bethlenek és Rákócziak sorába. Hogy 1940-ben Európában van Magyarország, elsősorban Horthy Miklós érdeme. Utódaink történetírása meg fogja állapítani, hogy Magyarországnál sokkalta hatalmasabb és gazdagabb államok kártyavárként omlottak össze a körülöttünk tomboló történelmi viharban. Ha kormányzónk nem jól választja meg országlása munkatársait, ha nem látja tisztán az utat, amelyen a nemzetnek járnia kell, ki tudja, nem jut-e hazánk a szerencsétlen Lengyelország, Norvégia, Hollandia, Belgium, vagy a francia birodalom sorsára'’ De élünk, becsületünk csorbítatlan, erőnk, hatalmunk és tekintélyünk megnövekedett. Hetvenkét évvel vállain, a legsúlyosabb csapásoktól