Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1939

12

élet köznapjai közé jut. Ezzel egyidőben Franciaország ragadja kefébe művészeti téren a kezdeményezést, honnan a fölvilágosodás és a forradalmi eszmék is kiindultak.

Mi a sorsa a fájdalom érzésének a XIX. század földhöztapadó művészetében? Eddig, a vallásos tárgykörben a szenvedés legtöbbször csak a túlvilági élet boldogságának előjátéka volt. Most, a köznapi emberek sorsában megszűnik a fájdalom transcendens jellege ■s rajza nyugtalanítóbb, mert kilátástalannak érezzük.

Rövid időközökben váltogatják egymást a XIX. század stílus- korszakai. Első a klasszicizmus, újabb renaissance próbálkozások kora, de a renaissance eredetisége nélkül; vérszegény antik-utánzás az eszmény, az érzés ábrázolása rendesen póz, a fájdalomé bágyadt ér- zelmesség. Különösen a temetők stílusát jelöli ki ez az irány hosszú időre, bánkódó angyalaival és géniuszaival. Ebből a szinteíenségből ■csak egy-egy nagy név emelkedik ki, mint Canova, gyönyörű Mária- Krisztina síremlékével. Lehajtott fejjel gyászos alakok haladnak a sírbolt bejárata felé, időhöz nem kötött megtestesítői a bánatnak és kegyeletnek.

Sokkal nagyobb tere nyílik a fájdalom érzésének a romantika idején. A romantika egyéni szabadságot és nemzeti szellemet jelent a klasszicizmus szenvedélytelen nemzetközisége után s csakhamar kiszorítja az antik világ halvány kísértetét. Mint a nemzeti gondolat jelentkezése Európaszerte megszületik a történelmi festészet és fölidézi a nemzetek múltjának kiemelkedőbb eseményeit. Mivel a drámai történések nagyon érdeklik a művészeket, számtalan alkalom kínálkozik a fájdalom megörökítésére is. Szónokias előadás jellemzi ■ezeket a műveket és teszi legnagyobb részüket esztétikai szempontból már túlhaladottá. Nagy egyéniségek azonban mindég túlnőnek az akadémizmuson. Madarászunk híres képe, „Hunyadi László sira- tása” pl. nagyvonalú, szabad szellemével világviszonylatban is egyike a legszebb történelmi képeknek. Nem vész el részletekben és nem színpadias, egyszerű s megrázó erővel vetíti elénk a sápadt ■gyertyafényben heverő holttestet s a homályban elmosódó két nőalaknak, anyának és jegyesnek mélységes gyászát.

De a történelmi romantikán kívül is szinte beláthatatlan már ebben a korban a művészet tárgyköre. Felszabadultan, új lehetőségeket keresve vetik magukat a művészek a legkülönbözőbb testi és lelki szenvedést ábrázoló tárgyakra is. Az emberi élet sokféle kalandja, a mondák és mesék világa egyképp érdekli őket. Géricault pl. megfesti a Medúza hajótöröttjeit, a tutaj deszkáin hányódó rettegő, félmeztelen embercsoportot, holtakat és tehetetlen hozzátartozókat. Delacroix Dante alvilági útját veszi ecsetjére. A költő is megdöbben a szellemcsónakia körül felbukkanó, földöntúli gyötrelemmel esdeklő lelkektől, kiknek még nem szabad átkelni a végtelenség vizein. Tragédiájuk méltó háttere a sötét, viharos égbolt.

A romantika után következő realizmus minden romantikus dísz nélkül keresi a valóságot, a szenvedés valóságát is. Most is a franciáké a vezetőszerep. Gondolatokban és drámai érzésekben gazdag