Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1939
9 Egy~egy azonos tárgy földolgozásán tűnik ki legjobban a renaissance mesterek egyéni szabadsága, egyéni felfogása. A legváltozatosabb tolmácsolásban figyelhetjük meg a fájdalom érzését is. Fra Angelico ártatlan, gyermeki gondolatvilágában Krisztus siratása nem megrázó esemény. Az alakok gyöngéden veszik körül a Megváltó testét, belenyugszanak a megváltozhatatlanba, gyászuk megható, tiszta bánat, finom, mély líra. Van azonban művész, ki Pietájában a tragédiát látja és érezteti. Giotto Krisztusának holtteste körül komor, sírásra torzult arcú gyászolók gyülekeznek, az égen pedig kezüket tördelve, kétségbeesetten röpködnek az angyalok. Nemcsak egy kis közösség, hanem az egész mindenség gyásza ez. Nagy változáson mennek át a renaissanceban az Utolsó Ítélet elkárhozottai is. A középkor inkább szimbolizáló alakjai után most az örök bűnhődésre ítéltek balsorsa is egyénibben nyilatkozik meg. Testi szenvedések helyett inkább a lelki kínokat ragadják meg a művészek. Hatalmas festmények foglalkoznak ezzel a tárggyal, mert ezek bőséges alkalmat nyújtanak a megrendítő földöntúli színjáték tömegeinek ábrázolására. Szédítő zuhanásban hullnak pokolra a bűnösök, a késő megbánás keserűségével, az örök bukás, a megsemmisülés rémületével. Ebből a tárgyból a renaissanceban Signorelli és Michelangelo alkottak tökéleteset, az orvietoi dómban és a Sixtus-kápolnában. Ha az imént egyes tehetségek egyéni látásáról beszéltünk, bátran beszélhetünk a képzőművészet terén egyes népek egyéniségéről is. A renaissanceban Olaszország, Németalföld és Németország vezetnek, de micsoda különbség van a déli és északi, vagy ha úgy tetszik, a latin és a germán lélek művészete között. Olaszországban a formák nemessége, vonzó, eszményi külső és a kompozíció társulása a lelki kifejezéssel jelenti a szépet, a germánnál valamely ábrázolásnak az igazsága a szépsége. Azoknak idealizálásával szemben ezeknek a művészete az élet reális megnyilatkozásaihoz igazodik. Érthető, hogy mindennemű érzés közül a fájdalom az, melynek művészetbeli tükröződése ezeket a mélyenfekvő különbségeket a legerősebben érezteti. Ha pl. szemügyre vesszük az olasz Andrea del Sarto és a németalföldi Tot Sint Jans Pietáit, látiuk, hogy mind a kettő a csöndes gyász hangulatát veszi ecsetjére, de milyen két különböző világban! Az olasz festő plasztikus alakjai teljesen kitöltik a teret. Az ember a fő — tartja az olasz kompozíció. Festőién elrendezett csoport, gyönyörű Jézustest, szép, egyéni Mária, erős törekvés a mozgalmasságra és a fájdalom kifejezésére. Mégis van valami ebben a kifejezésben, amire azt mondhatnánk: nem nagyon emelkedik a felszín fölé. Tot Sint Jans képe sok. alakot szerepeltet, nagy természeti háttérben. Az ember csak egy része a természetnek — vallja a németalföldi művészet. Nem is szépek ezek az alakok; egyszerűek, elnagyoltak a körvonalak; Krisztus sovány, lábfejei aránytalanul nagyok, dagadtak, Mária szemhéja, orra vörös a sírástól, és mégis a legmeehatóbbak egvike. amit a németalföldi művészet alkotott. Annyi befelé forduló fájdalom van ezekben az arcokban, hangtalanul tördelt kezekben, tartózkodó, csöndes mozdulatokban, hogy