Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1939

10

a közös szomorúság élménye sokkal inkább összetartja a képen szereplő személyeket, mint a legtökéletesebb csoportfölépítés.

Természetesen vannak eltérések bizonyos tekintetben az északi renaissance népeinek művészete között is. A németalföldieknél sok az epikus vonás, gazdag részletezés, ennek során nem egyszer maga a lényeg is háttérbe szorul, míg a németben sokkal erősebben fejlődött ki a drámai kifejezésre való törekvés. Ez a fájdalommal foglalkozó tárgykörben sokszor igen vigasztalan hangulatú alkotásokhoz vezet. Nem kerülik, sőt mintha keresnék is a művészek a rútat, mert ezzel is fokozhatják mondanivalójuk erejét. Grünewald művészetében éri el csúcspontját ez a túlzó realizmus. Megfeszítései rettenetes víziók, nemcsak megragadnak, hanem meg is döbbentenek. Óriási, lenyűgöző Krisztus függ a kereszten — isenheimi oltár — teste éktelen a korbácsok véres nyomaitól, eltorzult fejét lehajtja a súlyos töviskorona alatt, újjai, mint rettenetes kampók merednek szét, nincs benne semmi isteni méltóság. Mária kialvó öntudattal hanyatlik János apostol karjába, Magdolna vonagló, görcsös mozdulattal kulcsolja össze a kezét. Komor tragédia, melyet csak Keresztelő János rendíthetetlen nyugalma enyhít némileg.

Talán azt mondhatjuk, hogy Michelangelonál, ennél a fájdalomra született lángésznél bukkan föl szinte öncélként a fájdalom ábrázolása, össze nem függően az ábrázolás tartalmával. Legszembe- szökőbb ez a Medici-síremlék nőalakjaiban. Ezek a szimbólikús szobrok hű tükröződései a művész lelkivilágának. Az Éjszaka mélyen alszik, de kimerültén, elcsigázva, kábult álomban. Különösen érdekes a Hajnal, más művészeknél az öröm és életkedv megtestesítője, a nagy pesszimistánál szomorúan, bágyadtan ébred, mintha az alvás nem felüdítette, hanem összetörte volna, arcán keserű, fáradt vonás ül.

Az a művészetbeli folyamat, hogy az ábrázolások tárgyköre egyre szélesedik, hogy a látható világ minden jelensége bekerül lassanként ebbe a körbe, a renaissanceban kezdődik, de a barokk művészetben teljesedik ki. Mind nagyobb örömet okoz, ha a dolgokat önmagukért örökítik meg s így az eddig uralkodó vallásos művészet mellett izmosodni kezd a világi művészet is. Hogy a vallás még mindég a legtöbb anyagot szolgáltatja, érthető, hiszen a renaissance nyugalma után a barokk a lelkek forrongásának, új szellemi világ keletkezésének korszaka, melyet a reformáció és ellenreformáció eszméi s az azokkal járó problémák határoznak meg. Innen a barokk művészet lobogása, átszellemültsége, drámai- sápa. Csodálatosan föllendül a vértanúk történetének megjelenítése; minden alkalmat megragadnak a szenvedések tolmácsolására.

Ez a megváltozott szellemiség egész Európa művészetében érvényesül, gyökereiben mindenütt azonos, de a különböző népeknél más és más színezetű. Olaszországból indul ki az új stílus, mint a renaissanceban, spanvolok, franciák, németek és flamandok vérmérsékletük és hagyományaik szerint kapcsolódnak bele és alakítanak rajta. Az olaszoknál még mindég a diadalmas szépség ünnepel, de többé nem harmóniában, hanem az indulatok viharzása közepette