Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1937

12 gatója ; a törvényszéki orvosi vizsgálóbizottság tagja, majd elnök­helyettese ; az igazságügyi orvosi tanács tagja, 1927. óta egyetemi rendkívüli tanár. Emellett állandóan nagyszabású elméleti munkás­ságot is fejt ki : magyar, német és francia nyelven jelennek meg munkái. Ezek közül nevezetesek: A színlelés érdekesebb esetei, Az epilepsziások bűncselekményei, Törvényszéki elmekórtani vizsgálati módszerekről, Adatok a tanúvallomások pszichológiájához és még annyi más, önállóan és tudományos folyóiratokban megjelent műve. írásában és szóbeli előadásában is mindig világos, szabatos, válasz­tékos. És hogy ezt a sokoldalú idegorvosi munkásságot milyen lel­kiismeretességgel végezte, milyen szakértelemmel és alapossággal folytatta, azt mutatja Lázár igazságügyminiszternek 1937. június 15-én kelt elismerő irata, melyet Németh Ödönnek az elmegyógyintézet igazgatói állásából való nyugalombavonulásakor hozzáintézett, s mely­ben többek között így szól: „Méltóságod az igazságügyi szolgálat­ban 40 évet meghaladó működése után kiváló hivatali működésre tekint vissza a törvényszéki elmekórtan terén külföldön is elismert kimagasló szaktevékenységet fejlett ki, felelősségteljes hivatali állá­sával járó kötelességeit mindenkor a legnagyobb odaadással és hű­séggel teljesítette. Különösen a m. kir. országos Megfigyelő- és elme­gyógyintézet fejlesztése körül kifejtett fáradhatatlan tevékenységéért őszinte köszönetemet és elismerésemet fejezem ki." Egyik 1899. óta vele együtt működött orvos kartársának véle­ménye szerint igen szorgalmas volt, az orvosi szakvéleményeket meg­gondoltan és higgadtan szerkesztette, felismerte és merte megmon­dani az igazságot. Bámulatos emlékezőtehetsége volt, különösen ne­vek irányában. 10—15 éves esetek legapróbb részleteire is pontosan emlékezett. Kitűnő emlékezetét bámulatos szorgalommal rendbentar- tott irattárával támogatta. Lakásán ma is ott található minden szak- véleményének gondosan készített másolata. Lelkének kisugárzása, legbensőbb énjének megnyilatkozása nagy elődjéről, Moravcsikról, az elhunyt tudós tiszteletére 1926-ban kiadott Emlékkönyv-be írt méltatása. Ebben szinte önvallomást ad, amikor az orvosi hivatásról nyilatkozik. Bátran tekinthetjük Németh Ödön e megemlékezését önmagára nézve is jellemzőnek, annál is inkább, mert sokan, kik mindkettőjüket ismerték, hangoztatták ket­tőjük egyéniségének hasonlóságát: tudásuk mélységét, megfigyelő­képességük élességét, összefoglaló észjárásuk világosságát, továbbá csendes, szerény modorukat tekintve. E tulajdonságoknak megemlí­tése mellett kiemeli nagy elődjéről, hogy önerejével emelkedett, s csak oda állt, hová önereje állította. Kifejti, hogy Moravcsik szá­mára is a kötelességtudással teljesített munka öntudata és a derék emberek elismerése volt a legnagyobb jutalom. „Izzó magyarság, faj­szeretet, egyházszeretet, az emberiség jobbá és tökéletesebbé tevése volt Moravcsik életcélja,“ mondja Németh Ödön. S kiről mondhat­nék el mi több joggal ugyanezt, mint legméltóbb tanítványáról, Né­meth Ödönről ? E hivatalos, tudományos és szakvélemények mellett végül idéz­zük kiváló orvosi működésének legszívhezszólóbb bizonyítékait, néhány levél részletét abból a hatalmas gyűjteményből, melyet a

Next

/
Thumbnails
Contents