Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1936
8 a gazdagok összeesküvését a szegények ellen. Néha azonban a vérbeli humanista arca néz ránk a sorok közül, ki annyira élvezi képzeletének szabad játékát, hogy azt sem bánja, ha művében ellentétbe kerül azokkal az elvekkel, amelyek szerint él. Gondoljuk csak meg: az Utópia szerzője tüzes keresztyén és alázatos katolikus. A testi jólét és a tiszteletreméltó élvezetek barátja bőrcsuhát viselő, testét sanyargató aszkéta. A türelem apostola, mint kancellár, az első protestánsok üldözője, ki hitéért végül mártírhalált hal. Utópiája berendezésében sok a naiv kezdetlegesség, de maradandó értékűnek kell elismernünk három meglátását: vallási ügyekben a feltétlen türelmet, az egyén hatalmának korlátozását a közösség érdekében, s az állampolgárok erkölcsi és vallási megbízhatóságát, mint az ideális állam alapjait. A mesés sziget az idők tengerében tovább él, változik, alakul. A felvilágosodás századában őrült, keserű lélek vetíti elénk — nem Platon és Morus Tamás eszményi államát —, hanem annak sátáni torzképét: Jonathan Swift megírja Gulliver utazásait. Régi, édes, egyszerű mese keretében tépáz meg mindent, ami szép, tiszta és emberi, s tanulsága az, hogy nincs az embernél nyomorultabb féreg a földön. Különös, hogy az ész századában írják meg az ész leg- gyilkosabb szatíráját, porig alázva a plátói tiszta észt, a felszabadító gondolatot (3. rész). Swift, a tudós pap képzeletében születik meg az az ország, amelynek neve egy nyerítés, hol a lovak kormányoznak, s ,az ember állatsorban él. Gulliver fontos láncszem az utópisztikus művek történetében. Swift találta fel ugyanis azt a torzító tükröt, amely megmutatja, hogy hova fejlődhetnek egyes társadalmi visszásságok, ha véletlenül az élet rossz potenciái érvényesülnek. A XIX. század utópiairodalma három irányelv jegyében indul meg, s halad napjaink felé. Az első főelv még klasszikus örökség: a plátói javítani akarás. A második a megszelídített swifti szatírát építi ki. A harmadik főelv napjaink utópiáinak legfőbb mozgatója, mely a szaktudományokból kiindulva, képzeletben a tökéletességig, esetleg ad absurdum viszi azok eredményeit, s ennek jegyében rajzol meg egy-egy világképet. A XIX. század első angol utópiaírójának, Samuel Butlernek például Darwin elmélete ad ösztönzést „Erewhon” című regényének megírására. Mint lelkes evolucionista szembeszáll a genesis híveivel; nem hisz az élet összes formáinak külön-külön való létrehozásában, hanem azt vallja, hogy azok egyetlen, vagy esetleg egynéhány ősfaj változatai. Minden élőlényben benne rejlik a formális elváltozások végtelen lehetősége. Minden lény képes arra, hogy szervezetét a külső világ változásaihoz idomítsa. Butler igen szellemesen fejleszti tovább Darwin elméletét. Főelve az, hogy az élő organizmusok azért változnak meg, mert meg akarnak változni. Szerinte az evolúció főtényezői a használat és használaton kívüliség. Ha valamely élőlénynek nincs szeme és állandóan látni akar és látni próbál, végül is lesz szeme és látni fog. Erewhon-ban leállítják a gépeket, mert tartani lehet attól, hogy kiszámíthatatlan fejlődési lehetőségeik végül az öntudatot is meghozhatják nekik, s így az emberiség zsarnokaivá lehetnének. Butler kifejti, hogy a szerves életben minden változást úgy hoz létre az akarat, mint ahogy a gépek keletkeztdk, t. d. szükségből. A gőzgépre szükség volt, hogy a lóerő
