Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1936
7 Utópisztikus regények az angol irodalomban. (Lovas Sarolta tanár székfoglalójának gondolatmenete.) Utópia a gyermekmesék Eldorádójának eszményibb kiadása nagy gyerekek számára. A tökéletes állam az, melyben egyén és közösség egyaránt boldog. Görög neve azt mondja, hogy nincs sehol. És mégis létezik elpusztíthatatlanul, amíg ember él, aki a tökéletlen jelenből egy tökéletesebb jövőbe álmodja magát és embertestvéreit. Mesés sziget utópia, mely felbukkan a tengerből, s ott lebeg a látóhatár szélén, valahányszor túlságosan nagy a valóság zűrzavara, valahányszor egy kultúra kiéli magát, s helyette új eszmevilágok alakulnak. Az utópiák megalkotói mindig költők, csakhogy nem a szeszélyes érzelmektől, vaksorstól kormányozott élet szerelmesei. A gondolat, a fogalmi igazságok trubadúrjai ők, akik szeretnék az ész biztos, jól épített medrébe szorítani az élet esztelen, zavaros áradatát. Az utópiának, mint irodalmi műfajnak a megteremtője a klasz- szikus görög eszmevilág utolsó nagyja: Platon. Athén esztelen, szomorú zűrzavarában ő álmodja meg először a tökéletes államot, melyben a tiszta és örök rendje uralkodik, s melynek polgárai boldogok, mert ismerik és sohasem csúfolják meg a legfőbb jót, az erényt. Egy hagyomány szerint Platon az életben is meg akarta valósítani államát. Mintha a költő képzeletének s a filozófus alkotó gondolatának időn és téren kívüli délibábországát sárból és kőből, időben és térben gyenge két kezével akarná megépíteni egy álmodó gyerek, ki nem tudja, hogy az élet szeszélyei és szenvedélyei megfojtják a tiszta gondolatot. Platón mesés szigete tehát elsüllyedt, hogy valamikor évszázadok múlva felmerüljön az idők tengeréből Anglia ködös látóhatárán. A renaissance és a humanizmus nyugtalanító, friss szele kezdi felkavarni a középkori Anglia légkörét, mikor Erasmus kiadásában megjelenik Morus Tamás ,,Utópia”-ja, mely a gondolkodás ösvényein új fordulót jelöl. Morus Tamás műve mesterének, Platonnak az államához viszonyítva nem nagy koncepció; mint kultúrtörténeti dokumentum azonban végtelenül érdekes. A mű mögött ott érezzük az írót, ki korszakok, eszmeáramlatok mesgyéjén áll. Merészen szembeszáll a múlt eszmevilágával, s támadja azokat a tévedéseket, melyek oly jellemzők az angol középkorra. Morus nem tartozik azok közé, akik a jelen nyomorúságai között a jövő képeiben találnak vigasztalást, mert a boldogságot a lét legfőbb céljának tekinti, melyre a jelennek is joga van. Morus éles megfigyelője saját korának, s a gyakorlatban nyert tapasztalatai alapján éles logikával mutat rá a javítás módozataira. Szavai mögött a kiváló jogtudóst érezzük, ki korának társadalmi berendezését méltán tekinti úgy, mint
