Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1926

Brand, Peer Gynt és a Császár és Galileus c. műveivel filozófiai magaslatra emelkedik. — Tevékenységének második korszakát a realizmus és francia tételes dráma jellemzi. 1877-ben kezdődik a „Társadalom támaszaiéval, melyet követnek Nóra, a Kisértetek, a Népgyűlölő, a Vadkacsa, Rosmersholm, melyek világhírűvé tették és hatalmas irodalmi vitákat keltettek. Szimbolikus hajlama már e korban is jelentkezik, de a harmadik korban majdnem uralkodóvá lesz: leghíresebb szimbolikus

alkotásai: a Tenger asszonya és Solness építész.

De Ibsen nemcsak nagy drámairó, hanem társadalmi reformátor is volt és különösen Nóra meg a Vadkacsa mutatja, hogy milyen értelemben mondható annak. Egy szóval kifejezve : Ibsen az individualizmus képviselője és prófétája. A renaissance individualizmusa volt az európai emberiség első kitámadása a középkor univerzálizmusa és a minden emberi tevékenységet gúzsba kötő tekintélyi elv ellen. Ez a nagy felszabadulási folyamat folytatódott azután a germán népek reformációjában, továbbá az újkori racionalista bölcsészeti és természetjogi iskolákban és a politika és gazdasági élet területére jutva „liberalizmussá“ lett. Azonban Ibsen mindvégig csak etikai téren maradt, ö tehát nem a társadalmi és politikai intézményeket akarja megváltoztatni, hanem az embert, amit e szavakkal fejez ki: „az emberi szellem forradalmositása“. Azt akarja, hogy az ember — hozzáértve a nőt is — autonom egység, önmagáért való cél legyen. Azonban úgy látja, hogy az állam és társadalom akadálya az egyén szabad kifejlésének, sőt minden egyéb asszociáció, tehát a házasság és barátság is. Jelszava tehát a „Népgyűlölő“-ben igy van kifejezve : „Az a legerősebb ember a világon, aki egyedül áll.“ Ehhez az állásponthoz kétségen kívül sok szó fér. De félreértenők Ibsent, ha Nietzschével hoznók kapcsolatba, kinek „Übermensche“ tudvalévőén végig gázolhat embertársain, hogy a hatalomhoz való akaratát érvényesítse. Ibsen nem hirdet egoizmust vagy libertinizmust, nem tapossa lábbal az erkölcsi törvényt, hiszi, hogy az ideálok megvalósíthatók. De úgy látja, hogy a mai társadalom csupa gerinctelen félemberből áll, ezért kell szerinte a mai nemzedéket szenvedéssel, fenyítéssel magára eszméltetni. De azért kétségtelen, hogy Ibsen nézete mégis egyoldalú. Az individualizmus, az én feltétlen jogának hangoztatása nem lehet az etika kizárólagos alapja. Az egyén ugyanis nem létezik magában s magáért, hanem csak mint egy egésznek a tagja és része.

111