Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1947

6 A XX. század, ész-embere- végtelen gőggel tekint technikusi alkotásaira. Pedig csak egy kis erecske pattanjon meg a büszke homlok mögött és pusztuló, értéktelen hiíshalmazzá váltunk. És akkor mégis csak kell azzal találkoznunk, akit egész életünkben kerültünk. Ha félünk az Isten végtelen hatalmától, bűnöst büntető igazságosságától, attól az Istentől, ki „szemöldökével ronthat és teremthet száz világot— akkor gondoljunk arra az isteni arcra, melyet korunk emberének mutat. A názáreti szegény ácsra, akinek csak egy köntöse volt — és még arra is majd sorsot vetnek — aki egy kis műhelyből elindult, hogy a szeretet és önfeláldozás hatalmával átformálja a világot. Gondolj arra az Istenemberre, aki míg a mennyországot készítette elő, elő' szőr nyúlt hozzáí a pogány fíóma zsarnokságát és törvényeit nyögő népe között az embereket elválasztó falakhoz — és aki megadta évezredekre, amíg ember lesz a földön, mindaddig — minden társadalmi betegségünk megoldását, kánonját: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat — és amit nem akarsz, hogy neked cselekedjenek, te se cselekedd másnak. Ha két évezred alatt megértették volna e tanítást a dúsak és hatalmasok is, akik gőgös magányosságban trónoltak a tömegek felett — akkor nem vérben és vasban születnének új világok, hanem már itt a földön megszülethetett volna a Civitas Dei — az Isten országa. Ha ez a Krisztus-kép lesz az iskolákban, a kórházakban, az irodákban, a gyárak műhelyeiben, — meg fog férni mindenkivel, lelket visz minden mulandó materiába. Beszélnek e szívek a tisztaságról. Lehet, hogy idősebbekkel beszéltél olyasmikről, amiket sohasem hallottál még és most kicsit élfátyolozódott a szemed. Lehet, hogy magától jött az egész. Csak érezzük, hogy a tavasz virágkelyheket nyitogat és az egész világot nagy virágoskertnek látjuk. Valami nagy nyugtalanság feszül bennünk, szeretnénk rózsát szakítani és nem vesszük észre, amíg rózsa után nyúltunk, csak tövisbe markoltunk. Könyv, újság, mozi, színház, társaság csalogat és biztat. Nem vagy már gyerek, ha megteszed, férfi vagy! És a kéz, mely nyúl feléd — arra int: Akkor vagy férfi, ha nem teszed meg! Félünk a vérszegény és satnya szentektől, akik elsorvasztották testünket, hogy a lelkünk szabadon szárnyaljon a végtelen elé. De a bencés tanítvány, Szent Imre duzzadó izmokkal járta a tiszta élet útját. Nem volt mulya és mafla áhítozó, aki erényt csinált abból, hogy nem kellett! Férfi volt — és égi ideáljai voltak. De ha félsz az égi ideáloktól, talizmánod lehet a földi is. őrizd a lelkedben egy mosolygó, tiszta kislány arcát, akinek a képét álmokból