Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1947

7 szőtted, amikor rádköszöntött a tavasz. Akit keresel, akire vársz — és, aki vár rád. Ha keresed, mint a mesebeli Csipkerózsikát, egyszer megtalálod. Maradjon nő-ideálod az a fehér, tiszta kislány, akiből egyszer a feleséged és gyermekeid édesanyja lesz. A gyermekeidé, akiknek tiszta szeme lesz a jutalma azoknak a győzelmeknek, amiket magadon arattál. Beszélnek e szívek a hivatásról. Mindegy, mi vagy. Ha csak az vezet, hogy mások vállán a magasba hágj, ha más vágyad nincs, mint halomba rakni a pénzt, érj el bármit az életben, csak lelketlen kufár maradsz. De ha hivatásod jelszava: Mindent az örökkévalóság jegyében, — akkor életpályád gyümölcsfa, melynek földi gyökerei vannak, de koronája az ég felé nő. És ha az élet arra kényszerít, hogy kétszer, háromszor is újrakezdd, ha foglalkozásodat se tested, se lelked nem kívánja, akkor is tedd az örökkévalóság jegyében. Érezd, hogy missziónk van a földön, bárhová állítson a sors, a Gondviselésnek tervei vannak véled. Beszélnek a hűségről. Van világnézeted, vannak élveid — mert kaptad ezeket hosszú évek alatt! Ne dobd el őket! Százszor inkább éltedet tagadd meg, mint magad! És beszélnek e szívek a szeretetről. Erről a szelíd erőről, mely mégis a legnagyobb hatalom ai világon. Megköthetnek kötelekkel, leláncolhatnak mázsás bilincsekkél, meg tudsz szabadulni. De ha a szeretettél kötöznek össze, akkor nem szabadulsz többé. Mindennel szemben meg lehet állni, mindent le lehet győzni, de a szeretetet nem, azzal kimozdíhatod sarkaiból a földet! Oly kevés van benne a világon! Oly keveset mérünk belőle egymásnak — pedig olyan a szeretet, mint a próféta korsaja: ha kiömlik, magától telik újra. Szeretni azt, aki jó hozzánk, szeretni a szépet, a jót, — nem nehéz. De szeretni azt, aki elvesz tőled, aki ellöki feléje nyújtott kezedet, aki gyűlölettel közéledik hozzád — ez az a szeretet, amire a mi világnézetünk tanít. Ha ezt az egyet megtanultuk, megtanultunk mindent. Megérteni — megbocsátani — és szívből mosolyogni — ez a bencés szeretet. Forgatom kezemben a kis címert. Ezeket mondották nekem a bencés szívek. Ez volt a mi örökségünk, ezt vittük az évek során át, ha néha néha meg-megbotló lábbal is. És ti, legidősebb diákjai a gimnáziumnak, akikkel kezdődik az újabb huszonöt esztendő, hozzátok fordulok utoljára. Tizenhét év óta minden Péter-Pálkor megnyílnak az iskola kapui és friss érettségivel, mosolygással, megindul egy kis csapat, ki az életbe. Azt kapjátok örökségül a tudománytok mellé, amiről a bencés szívek beszélnek. Utatok