Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1943
38 L. VIII. o., Kelényi L. VIII. o., Massányi L. VIII. o., Sziits J. VIII. o., Takács G. VIII. o., bronz jelvényt: Pető L. VI. o., Kállay L. VII. o., Bognár F. VIII. o., ezüst jelvényt: Horváth Gy. VIII. o. tanulók nyertek. Az év utolsó versenye a Magyar Uszó Szövetség rendezésében a fedett Császár-uszodában lebonyolított Búvár Kund jelvényszerző verseny volt. A versenyben több tanulónk nyert jelvényt és oklevelet, részletes eredményt azonban a Szövetség még ezideig nem közölt. A szokásos évzáró ünnepélyünket a kiadott rendelkezés és az év korai bezárása miatt nem tarthattuk meg. 7- Ifjúsági színielőadások és hangversenyek. Az ifjúság irodalmi ismereteinek gyarapítására, a zene iránt való érzékének fejlesztésére Budapest Székesfőváros Közoktatási Osztálya a Városi Színházban színielőadásokat, az Operaházban daljátékokat rendezett. Ifjúságunk szívesen belekapcsolódott ezekbe az előadásokba. Sajnos, az operai előadások iránti igényünket kielégíteni nem sikerült. A jelentkezők száma sok, de csak kevés jegyet sikerült szereznünk. így azután meg kellett a jegyeket osztanunk, egy-egy alkalommal egy vagy két osztály növendékei mehettek el, az alsó osztályokat pedig mellőzni voltunk kénytelenek. A Nemzeti Színház által rendezett ifjúsági előadások iránt is igen nagy volt a lelkesedés. Egy-egy előadáson 195 tanuló vett részt. Részt vettünk a Székesfőváros rendezésében szervezett „Kis-Filharmonia" hangversenyeken is. A Nemzeti Színház előadásaival kapcsolatban a Színház igazgatósága pályázatokat is tűzött ki. Ifjúságunk közül többen pályáztak és díjakat is nyertek. így Bangha István, Kelényi Gábor, Kelényi László, Balázs József, VIII. o. és Donoszlovits Dénes VI. o. tanulók. Vezető tanár: Havasi Luciusz. Az iskola és a szülői ház. Ha valamikor, ebben a megrövidített iskolai évben nagyon is sszükséges volt a szülői háznak fokozott érdeklődése az iskolai munka iránt. S ebben nem is volt hiány. Bár szeptember és október hónapokban is irányítottuk növendékeink foglalkoztatását, az előadások megkezdésekor az osztályfőnökök osztályuk szüleivel tartottak értekezleteket, hogy tanítványaik sajátos körülményeinek figyelembevételével történjék az otthoni munka irányítása is, amelyre, tagadhatatlanul, nagyobb súlyt kellett helyezni, mint az előző években. A szülők megértették a tanári kar jóindulatú kérését s minden erejükkel előmozdították a. munka sikerét. A szülői fogadóórák is állandóan nagy látogatottságnak örvendtek. Ezeken a legbizalmasabb diákügyek kerültek elő s nyertek egyéni elbírálást, megoldást. Csak ennek a nagy szülői bizalomnak, megértésnek köszönhetjtük, hogy növendékelink, a hosszú szünet ellenére is, szorgalmasan dolgoztak és kifogástalan magatartást tanúsítottak. Diákszövetség és találkozók. Az Orsz. Bencés Diákegyesület Preszly Elemér ny. államtitkár, m. kir. tit. tanácsos, elnök urunk irányításával az őszi hónapokban megkezdte működését a barátságos összejövetelek megrendezésével, s ez a munka március hó közepéig tartott. Az összejövetelek miniszteri korlátozása miatt elmaradt ünnepi összejövetelünk Szent Benedek Atyánk napján, s ugyanekkor nem tartottuk meg hagyományos serleg-beszédünket sem. A lelkigyakorlatot azonban Öreg Bencés Diákjaink részére 'megrendeztük, s közösen vettek részt a húsvéti szentáldozáson is. Az örök hazába költözött testvéreinktől € helyen is baráti sze-