Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1943

32 köteles hűségben megtartsa fiatalságunkat akkor is, ha a magyarságnak a sorsa felett viharfelhők gyülekeznek. Nem vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy ez — hála Istennek — csak szórványos jelenség, mert a magyar pedagógusnak egyet­len magyar gyermek megmentéséért is meg kell hoznia minden áldozatot. (A ma­gyar öntudatában megingatott, de visszatérni akaró magyar fiatalt mindig csak szeretettel és megbocsájtó jósággal kezelje a magyar pedagógus!) II. Preventív. Ahhoz, hogy a magyar pedagógus preventive is kezelni tudja a magyar ön­tudatnevelés kérdését, bizonyos előfeltételekre van szükség: 1. A tanárban élénken kell élnie annak a felelősségtudatnak, hogy a magyar­ság öt nem béresnek, hanem apostolnak küldte az iskolába a magyar fiatalság elé. A kereszténység se tudott volna kétezer évig oly dicsőségesen fennállni, ha ha csak béresei lettek volna a nehéz napokban. A magyarság is csak úgy nézhet boldogabb ezerév felé, ha pedagógusaiban mint lánglelkű magyar misszionáriu­sokban él a magyar jövőért és a magyar ifjúságért való felelősség tudata. 2. Előfeltétel az is, hogy a ma pedagógusa politikailag józan, de z magyar ügyért ma már többet merő tanár legyen. 3. A magyar öntudatnevelés előfeltétele az -is, hogy a ma tanára éber figye­lemmel figyelje és tanulmányozza a mai eszmeáramlatokat. A mai ifjúság nem elégszik meg a tanár apodiktus negációjával a mai eszmeáramlatokkal szemben. Ő maga benne él ezekben az eszmeáramlatokban, a propaganda pedig annyira telebeszéli a fejét adatokkal, hogy nem elégszik meg a tanár fölényes kijelenté­sével, amelyről azonban érzi, hogy nincs az a "tájékozottság se mögötte, melyet tanárjától megkövetelhetne. Gyakorlati preventív magyar öntudatnevelés. 1. A magyar tanár tárja fel a magyar diák előtt a magyar értékek kincses­házát (magyar dal, nyelv, hősök, szentek, feltalálók, Európa adóssága). Meg kell mutatnunk, hogy nekünk is vannak ugyanúgy önálló nemzeti értékeink, mint más európai népnek. A magyar dal, a magyar nyelv, a magyar hősök, a magyar szen­tek, a magyar feltalálók és tudósok éppen úgy hozzátartoznak és integráns részei az európai kultúrának, mint más népé. Sőt Európa adós még a magyarságnak azért a vér- és pénzáldozatért, melyet a magyarság Nyugat védelmében hozott. Ha ezeket feltárjuk a gyermek előtt, akkor majd látni fogja, mit adtunk mi Euró­pának, s érezni fogja, hogy nem kell szégyenkeznie más népek fiatalsága előtt. 2. Tudományos megalapozottsággal neveljük bele a magyar ifjúságba a ma­gyar birodalmi gondolatot. Tudja meg a magyar ifjúság, hogy őseink kardja ha­sította ki számunkra ezt az országot, s így ezeréves történelmi jogon miénk az egész Kárpát-medence. A magyarság tehát nem érzi jól magát semmiféle érdek­szférában, mert szabad népnek és uralkodó népnek teremtette az Isten. Neveljünk tüzes nacionalizmust növendékeinkbe, hogy korszerűek legyünk mindig, de józanul, mert félő, hogy a vak, türelmetlen, túl^ó, szűkkeblű nacionalizmus nemcsak a leg­közelebbi herezis lesz, amit Róma elítél, hanem a magyarság megosztásának és így pusztulásának kiinduló pontja lesz. Tudja a magyar ifjúság, hogy a magyar úr akar lenni a portáján, de tudja; azt is, hogy szűkkeblű nacionalizmus címén nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy Szent István birodalmát meg­osszuk nép, faj, nyelv vagy vallás szerint.

Next

/
Thumbnails
Contents