Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1943

31 hatalmas közönség boldog örömben egyesült a kedves, áldozatos életű új magyar szent ünneplésében. A nemzeti öntudat ápolása és fejlesztése. Ezer éves magyar bencés hagyo­mányainknak megfelelően híven őriztük ifjúságunk magyar lelkét. Erre a hűsé­ges, gondos, éber őrködésre ösztönzött bennüket az a gigászi erőpróba is, amely­nek immár nemzetünk is résztvevő tagja lett. A harc nemcsak az emberi erőnek viaskodása, de kockán forog egy népnek lelke, szellemi beállítottsága, s a ma­gyar bencés múltját tagadná meg ( ha ezen válságos órákban nem virrasztana ál­dozatos, elszánt lélekkel az ifjúság magyar öntudatának mécsese mellett. Hogy ez a munkánk rendszeresebb legyen, első nevelési tárgyú értekezletünkön a magyar öntudatnevelésről adott elő dr. Szivós Donát tanár. Előadásának gondolatmenetét — éppen aktualitása miatt — bőséges kivonatban közlöm: Magyar öntudatnevelés a középiskolában. A kultuszminiszter úr 1942-ben ezt mondta Erdély pedagógusainak: „Terv­szerűen erősítenünk kell a nemzet lelkét. A magyar öntudatra való nevelést már a kisdedóvóban meg kell kezdeni. A középiskolában el akarom mélyíteni a, hun­garológiai oktatást és nevelést. Azt kérem a pedagógusoktól, hogy ne csupán hi­vatalnokok legyenek, hanem hitvallók is." E miniszteri kívánságnak akarok eleget tenni ez előadás megtartásával is. Mielőtt a részletes tárgyalásba belekezdenék, szeretnék előbb egy-két előzetes megjegyzést tenni: 1. Nem akarok külön órát a hungarológiai (magyar öntudatnevelés) számára, mert félek, hogy ha egy osztályozott tantárgy lenne a magyar öntudatnevelés, akkor ugyanolyan sorsra jutna, mint a többi osztályozott tantárgy. Azért se tartom kívánatosnak ezt a dolgot, mert kell, hogy a magyar öntudatnevelés minden óránknak alaphangja legyen. 2. De nem tartom ma már elegendőnek a magyar öntudatnevelés számára az egyes tárgyakon belül adódó alkalmakat, mert ma olyan körülmények között él a magyarság, hogy ,a tanárnak bátran és szigorú következetességgel ki kell lépnie a magyar ügy mellett, és nem szabad sajnálnia azt a fáradságot, amellyel a külön magyar öntudatranevelés jár. Milyen legyen ma a magyar öntudaf'nevelés a középiskolában? I. Szanáló. II. Preventív. III. Gyakorlatias. I. Szanáló. Gyógyítani kell, mert inficiálva van fiatalságunk magyar öntudata. Kemény megállapítás ez, de csak az kételkedik igazságában, aki messze van a jnai fiatal­ság világnézeti szempontból való megzavartságától. A magyar tanár nem mehet el szó nélkül a mellett a tapasztalat mellett, hogy a külföldi példák és a nagy teljesítmények a csökkentértékűség érzését keltik a magyar fiúkban. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy a könyvek és a belső suttogó propaganda múltból élő országról és vicinális jellegű magyar állapotokról beszél a gyermek előtt, a ma­gyar pedagógusnak szigorú kötelessége, hogy reális alapra állítsa ezt a külföld­bámulást és visszautasítsa Szent István örökségének rágalmazását. Gyógyítania kell a magyar pedagógusnak azért is, mert inimicus homo jár a magyar ifjúság között, aki nemzeti aposztaziára csábítja a magyar ifjúságot. Éber figyelemmel kell a magyar pedagógusnak törődnie ezzel a megkörnyékezett ifjú­sággal, és minden eszközt meg kell ragadnia, hogy a magyar hazával szemben

Next

/
Thumbnails
Contents