Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1942

19 A magyar bencések jelmondatának: Pro Deo et Patria szellemében minden­kor magyar és nacionalista irányban neveltük ifjúságunkat. Különösen a nemzeti tárgyak, a magyar és történelem nyújtottak erre bőséges alkalmat, de ezt a szel­lemű tanítást követelte az európai viszonyoknak gyors átalakulása is. Minden egyes megrázó vagy ránk nézve örvendetes eseménynél iparkodtunk felébreszteni ifjúsá­gunkban a felelősségtudatot a jövővel szemben, de egyúttal rendíthetetlen önbizal­mat és állhatatos akaratot is nemzeti törekvéseink megvalósítása érdekében. Hazafias célt szolgált az a törekvésünk is, hogy ráneveltük növendékeinket magyar nyelvünk és népi hagyományaink megbecsülésére és hogy nemzetünk magasabb műveltségének átérzését öntudatosítsuk, gondunk volt nagy magyar értékeink meg­ismertetésére és megszerettetésére. Hazafias nevelésünk szolgálatában álltak a következő megemlékezések is: Okt. 6-án aradi vértanúink emlékét ünnepeltük. December 6-án a Kormányzó úr őfőméltóságának nevenapján szentmisén vet­tünk részt. Március 15-én a nemzeti újjászületés gondolatának áldoztunk. 8. Tanulmányi előmenetel. Az Évkönyvben közölt statisztikai adatok intézetünk növendékeinek előmeneteléről örvendetes képet adnak. Ez a kép megegyezik az intézetünket meglátogató kat. tan. főigazgató s az állami tanulmányi felügyelő urak megállapításaival is, akik elismerő véleményüket értekezlet keretében juttatták ki­fejezésre. A szorgalmi időt rendkívüli események feltűnően nem zavarták, bár az állandó háborús hangulat kétségtelenül hatással volt növendékeink lelkiállapotára. Az egy hónapig tartó hivatalos szénszünet befolyásolta ugyan a szorgalmi időt, de nem olyan mértékben, hogy az károssá válhatott volna. Növendékeink érezték, hogy a világtörténelmi események tőlük is fokozottabb kötelességteljesítést kö­vetelnek s ennek megfelelően nagyobb lendülettel, komolyabb elmélyedéssel vé­gezték mindennapi munkájukat. Nem mulaszthatom el azonban, hogy rá ne mutassak azokra a káros követ-r kezményekre, melyeket a légvédelmi szolgálat tanítványaink között okozott. Szep­tember, október és november hónapokban olyan nagy mértékben vették igénybe szolgálatukat, hogy az nemcsak tanulmányaik végzésében akadályozta őket, hanem veszedelmessé válhatott testi fejlődésükre is. Az a körülmény pedig, hogy szol­gálatukért napidíjban részesülnek, erkölcsi következményeiben lehet károssá. Egy­egy növendék erős lefoglalását csak az ifjúságnak a légoltalmi szolgálatra való nagyobb számú kirendelése enyhítette. A szolgálat teljes megszüntetése még nem történt meg. 9. Fegyelmi állapot. Intézetünk növendékei között az elmúlt iskolai évben csak egy nagyobb fegyelmi vétség fordult elő. E szerencsés és örvendetes eredménynek talán az a legtöbb oka, hogy intézetünk családias szelleme nemcsak pövendékeink­ben fokozza a ragaszkodás és együvétartozás érzését, de a szülőket is hatékonyabb ellenőrzésre, a baj megelőzésére ösztönzi azzal a Renddel szemben, amely fiaikat a szó igaz értelmében családtagnak tekinti. Növendékeink érintkezését a tanári kar tagjaival szemben a közvetlenség, a bizalom jellemzi, kivonulásoknál pedig a fel­tétlen fegyelemtartás. S ebben a munkában nemcsak a cserkészet, a Mária Kongre­gáció és a sport, hanem a levente is nagy mértékben segítette az intézetet. De bár­mennyire hangoztatjuk is a külső fegyelem erejét, jól tudjuk, hogy a külső nem mindig tükre a léleknek. Épen ezért minden törekvésünk arra irányult, hogy olyan lelki berendezkedést teremtsünk növendékeinkben, amelynek csak vetülete a külső

Next

/
Thumbnails
Contents