Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1941

32 a háború, hanem a béke. A háborút a békéért vívják meg és a háborúnak csak akkor van értelme, ha utána a boldogabb béke korszaka következik. Midőn tehát háborúban élünk, még idejében a békére kell felkészülnünk, legfőképpen pedig arra kell előkészítenünk az ifjúságot a szellemi élet minden terén. A pedagógia célkitűzésében érdekes paradoxon van: az iskola tanítási anyagával szükségképen elmarad a jelen eseményei mögött, a világ alakulását csak messziről, „történeti távlatból" követi, mégis egészében a jövőért van, mert azt készíti elő. A fizikus nyelvén kifejezve a tanításban fáziskésés van, viszont a nevelésben fázis-előzésnek kell lennie. Béke idején alig észrevehető a belső feszültség, a múlt és a jövő között az átmenet sima, de háborúban, amikor rohannak az események, amikor a jövő meglepetéseket rejteget, akkor ez a feszültség félelmetes erejű lehet. Ezt a feszültséget levezetni, a háború és béke közötti különbséget a lelkekben áthidalni: a pedagógus nehéz, de szép és szent hivatása. Az ifjúság természeténél fogva, mert a saját belső világát tükrözi, a mozgalmasságot, a változatosságot szereti, tetszik neki, ha az események kergetik egymást. A csendes, nyugodt, elmélyedő munkára mindig csak nehezen, lassan lehet ránevelni, de különösen nehéz ez akkor, amikor körülötte vágtatnak az események, lekötik a figyelmét és mozgatják a fantáziáját. Ilyenkor a nevelőnek n.em szabad sajnálnia semmi fáradságot, hogy tanítványai megismerjék és megszeressék a béke alkotásait. A tudomány terén a béke nagy feladata a kutatás: a természet titkainak felderítése, a föld ismeretlen tájainak, mélységeinek vizsgálata, az anyagvilág rejtelmei, a csillagos ég végtelenjének kutatása, a mult fátyolának fellebbentése. Ezeknek a kutatásoknak is megvan a maguk érdekes, romantikus néha drámai történetük. Expedíciók kalandjai, laboratóriumi vizsgálatok izgalmas története, a mikroszkóp és távcső

1 világának romantikája ma is hat az ifjúság fantáziájára és amikor a tanáír erről beszél, akkor a békére készít elő, mert érdeklődést kelt és megszeretteti a béke érdekeit, azt a hódítást mutatja meg, amely éppen olyan nagyszerű, mint a katonai és a nemzetre éppúgy dicsőséget hoz, mint a háború hőstettei. Háborúban a technika pusztít, békében épít: ezt az építő, alkotó technikát is a gyermekek szeme elé kell állítani, de úgy, hogy imponáljon nekik. A bomlbák pusztító erejéről, ágyúkról, robbantásokról éppen eleget hallanak az iskolán kívül, az iskolában azokra az alkotásokra kell felhívni a figyelmet, amelyek az emberiség közös javát szolgálják. A békés termelés gépeinek, gyáraknak, erőműveknek a történetében is van sok olyan mozzanat, amelyre az ifjúság ma is felfigyel, a szárazföldi, vízi, légi közlekedésnek is megvan a maga hősi eposza. De talán semmi sem hiányzik olyan fájdalmasan a háborús generáció lelkéből, mint a fejlett esztétikai érzék, a szépségnek a szeretete. Háborúban is születnek műalkotások, de a művészetek virágzási kora a békére esik. A művészet élvezéséhez is béke kell, a fegyverek és a lelkek békéje, csak ha ez megvan, akkor tudja a művészet beteljesíteni hivatását, hogy szejbbé, melegebbé, boldogabbá — szóval emberibbé — tegye az életet. A nevelőre vár a súlyos feladat, hogy a háborús generáció lelkét ebben is előkészítse a békére azzal, hogy tudatosan előtérbe állítsa az esztétikai értékeket. Minden tárgyon belül megvan erre a mód és alkalom. A földrajz tanárának a természet szépségeire kell felhívni a figyelmet, a városok tanításánál meg lehet mutatni az építészet alkotásait. A történelem háborús időben szükségképen politikai színezetet vesz tel, a tanárnak tehát tudatosan és szándékosan kell kiemelnie a művészi, irodalmi értékeket. Az irodalom tanárának ilyenkor nehezebb szerepe van, mint máskor, de a rejtett szépségek, a finomságok megértetésével és megszerettetésével a béke kincseit ajándékozza tanítványainak.