Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1941

20 adja s mind így, mind amúgy unalmas gazdaságot vagy egy korhely ispánra, vagy egy zsivány hajdúra bízza." Az állandó vendégeskedés, vadászat még nem volt halálos baj addig, míg az ősiség megvédte a nemesi birtokost, de 1848 után már nem volt mi kösse a magyar föld megindulását. Berzsenyi már 1833-ban látta a hivatal felé tájékozódást, ami a földjét elvesztő nemesség számára az ipari-kereskedelmi pályák megvetettsége folytán a társadalomban való illendő elhelyezkedés egyedüli lehetősége lett. Innen is láthatjuk Berzsenyi éles megfigyelő tehetségét. Problémalátását nem homályosítja el az egykorú élet szemléletének bonyodalmas világa. Meglátja a kérdések kusza valóságában a legjelentősebbeket, melyek más néven, más feltételek között a mai magyar életnek is problémái. Az igazi művelődés anyanyelvi lehet és kívánatos, hogy ez az anyanyelv a magyar legyen hazánkban. Berzsenyi hisz az asszimiláció erejében. A nemzetiségi törekvések az ő korában még nem igen voltak ismeretesek a Dunántúlon élő költő előtt. Az 1790-es évek nemzeti felbuzdulása, a nemzeti romantika kialakulása azonban nem volt elég hatékony asszimilációs erő. Nemzetiségeinket a saját romantikus színezetű nemzeti öntudatra ébredésük nem a magyarsághoz vonzotta, hanem az ország határán kívül élő rokonokhoz. Másfél évtized multával, az 1848—49-i küzdelmek idején ráeszmélhettünk nemzetiségi kérdésünk igazi állapotjára. Berzsenyi még azon nézeten volt, hogy „világos igazság, hogyha népeinket valami kultúra áldásaiban részeltetni akarjuk, első gondunknak kell lenni, minden idegen nyelvű népeinket hazánk fő népével nyelvben ruhában egyesíteni." Mohács gyógyszereit látja az erőszaktól mentes asszimilációban, mely a magyarságot számban és értékben gyarapítaná. Nagy feladat a magyar népet hibáiból kiemelni. Törvényeink nem elegendők reá. Különben is „a szilaj magyart a tömlöc és kínzás nemhogy jobbítaná, hanem inkább rosszabbítja". A tömlöcben száz és száz gonosztevővel ismerkedik össze, valósággal zsivány céhbe avattatik be a fiatalkorú bűnöző. Hivatkozik saját tapasztalatára is a költő, hogy látott Somogyban több évi tömlöcből kiszabadult embereket, akik már a kaposvári határban lopni, rabolni kezdettek. A tapasztalat és nem a kordivat készteti börtönjavító eszméinek kifejtésére. Az északamerikai módszert ajánlja, ahol dolgoztatják a rabokat, szorgalomra ,és rendes életmódra szoktatják. A hiányos mesterségbeli tudáson is segíthetnénk ezen módszer alkalmazásával. De vannak javíthatatlan betyárok is. Terített asztal várja őket tanyán, falun, sőt uraknál is, mert mindenki tart bosszújuktól. Ezeket örökre kellene deportálni, hogy népünk erkölcseit egyre jobban ne rontsák. A meglévő törvényeket is szigorítani kellene, különösen a lopás büntetését lenne kívánatos szigorítani. A falusi zsidókra is ügyelni kell, mert sokszor követnek el orgazdaságot, a zsiványokkal is sokszor szoros összeköttetést tartanak fenn, sőt olyan „rablásra is vezetik, milyenről azok gondolkodni sem tudtak volna". Az állattenyésztés, földművelés egymagában még nem jelenti az ország jó módját. „Az egész ország mezei gazdasága is csak úgy emelkedik illendő tökélyre, ha azt tudományok, mesterségek, kereskedés egymással kezet fogva gyámolítják. „Pénzünk kifolyik az országból, pedig a külföldi, főleg ausztriai portéka rossz és drága. Gyárak felállítására nem